K ö z é l e t

SZEMELVÉNYEK

 Hűség a Bakonyhoz című kiadványt Huszár Zoltán vezette szövetkezet jelentette meg, Turai Lajos írta. Ebből idézem a következő részt:                                                                                               

Zoli bácsi meghalt, eltemettük július 14-én, a bakonyszentkirályi temetőben. Jó ember volt, nyugodjék békében, megérdemli. Emlékezzünk rá fenti kiadványában őt bemutató részlettel:

    A  szülőföld szolgálatában                 HUSZÁR ZOLTAN ÚTJELZŐI

 Varjúnak varjú a fia - sokáig így tartotta a népi bölcsesség. Ahogy körülöttünk minden megváltozott a felszabadulás óta eltelt több mint négy évtized alatt, az
idézett "bölcsességet" is alaposan kikezdte az idő. A megfogalmazás nem csak sűrített élettapasztalat volt, hanem egyszersmind intelem is. Ne vágyj többre, érd be azzal, amit apádtól örökségül kaptál.

Logikátlannak tűnhet, hogy Huszár Zoltán életregényének fölvázolását nem születése körülményeivel kezdjük - holott azok meghatározzák az ifjú későbbi útját. Sorsa nagy pillanata azután következett be, amikor 1950-ben jeles eredménnyel befejezte az általános iskola nyolcadik osztályát. Szeretett volna továbbtanulni, hívta, vonzotta a város, és talán megfogalmazatlanul a "varjúság" ellen is tiltakozott. Apja azonban élete fő művére vállalkozott. Saját otthont akart a család fölé. Addig ugyanis két család élt az öreg parasztházban - közepén az összekötő-elválasztó közös konyhával. A családi összejöveteleken ugyan nem került szóba ez a kényszerű együttlét, de a jó gazda hírében álló 12 holdat művelő Huszár Jánost csak nyomasztotta ez a helyzet.

A birtok mindig ad munkát, az apa konok, állhatatos ember volt, ha beleszakad, akkor is teljesíti amit vállalt, csak hát a beszolgáltatás is nyomorította akkoriban a földművelőt. Úgy vélte mégis az apa, hogy ez az utolsó pillanat - túl 40. évén, ki tudja, meddig futja még erejéből, nem halogathatja a döntést - a saját otthon teremtésére. A nagyfiú már-már kész legény, majd segít a gazdálkodásban és teszi dolgát az építkezésnél is. Belevágtak a minden erejüket lekötő munkába és igazi otthont teremtettek. Dolgoztak napestig a szülők, az idősebb lánytestvér, Ibolya, és természetesen 14 évesen a legény, Zoltán is megmutathatta erejét és főleg azt, lehet rá számítani.

És, ha a tehetősebbekhez képest lassabb an is, de csak elkészült a saját ház. Két szobával, fürdőszobával, tágas konyhával maga volt a szorgalom megtestesülése. Még be sem lakták igazán a házat - később már fájlalták, hogy szigetelésre nem futotta, de mégis kőház, ellenáll mindennek! - amikor 1951 nyarán különös rendeltetéssel városi emberek érkeztek Bakonyszentkirályra. Később kiderült: pápai tanárok toboroztak diákokat a híres-neves iskolavárosba, még pontosabban a pápai mezőgazdasági
technikumba. Zoltán úgy érezte, hogy érte jöttek. Nem is őt kellett győzködni: van-e kedve, szeretne-e pápai diák lenni. Huszár János áttekintette addigi életét. Két úr, magasabb iskolázottsági ember volt Bakonyszentkirályon. A jegyző és a pap. Nem éltek azok a közemberektől elkülönült világban, de csak más úrnak vagy parasztnak lenni. Nem veszti-e el, ha városba kerül? Alulról Zsargó János volt az első, aki középiskolába jutott, és megmaradt rendes embernek. Szóval a Zoli ... És eljött 1951 szeptembere. Huszár János befogta két tehenét a szekér elé és az ülésre maga mellé vette elpályázó fiát. Alig 8 km az út a szentlászlói vasútállomásig, de azt talán soha nem tűnt ilyen hosszúnak. Keveset beszéltek. Huszár János fülében ott hallatszott Laki iskolaigazgató bátorító szava, aki a pápai toborzók mellé állt, hogy jó tanuló a Zoli, menjen csak, sokra viheti. Az is segítette Huszár János döntését, hogy kész a ház és a Zoli gyerek az építésben meg a földdel úgy tette dolgát: azzal váltja meg jogát a pápai diáksághoz. Az apa nehezen ejtette ki a szavakat. Aztán vigyázz magadra. Írjál majd. Valójában meghatottságával küzdött. Hogy fia előtt ne tűnjön gyengének, a szekéren hátra-hátratekingetett, megvan-e a katonaláda, amibe csomagoltak - valójában a maga és a gyerek jövője foglalkoztatta. Győzi-e a tanulást, győzik-e a földön a sok munkát. ..

Zoli szíve sem volt könnyű. Nem látta még Pápát, milyen is a város. Az iskola bejáratánál az akkoriban gyakran idézett jelszó (Tanulni, tanulni, tanulni!) köznapi szó, de számára, mintha neki címezték volna, intelemmel is felért. Huszár János nehezen viselte a fiú távollétét, most már őérte is két részt vállalt a családi birtok műveléséből, A kollégiumi díj 50 forint volt, nagy pénz az a beszolgáltatás idején, amikor tojást, sertést vásárolni ok kellett, hogy amit a családra róttak, teljesíthessék. A nővér, Ibolya Hajmáspusztán, a sertéstelepen vállalt munkát, hogy a kollégiumi díjjal, az időnkénti hazautazás költségévei segíthesse öccsét, tehermentesítse a családot.

A pápai diák igencsak igyekezett a tanulásban. A láng elevenen lobogott benne, és az iskolai közéletből is kivette részét. így történhetett, hogy a technikum második évében DISZ-titkárnak választották. Dehogy is gondolhatta ekkor, hogy a főhivatás (ekkor a tanulás) és a mozgalmi elkötelezettség további életének állandó kísérője jellemzője lesz.

A három év gyorsan elszaladt. Dicséretes eredménnyel vehette kézbe a technikumi oklevelet, sőt annyira magával ragadta a tanulás, hogy a magyaróvári egyetemre szóló felvételi követelményeinek is maradéktalanul megfelelt. Valami mégis hazahívta. Valamit visszaadni abból, amit pápai évei alatt kapott.

Első munkahelye a zirci járási tanács állattenyésztő állomása volt, ahol 1954 augusztus l-jétől tejellenőrként állt szolgálatba. Bakonypéterden és Romándon már termelőszövetkezet működött. A feladat ide hivatalból rendelte, de otthon sem rejtette véka alá, hogy szimpatizál a szövetkezetiekkel. A Pápán tanultakat látta itt igazolni, azt, hogy a szövetkezet könnyebbé teszi - gépekkel, szervezettséggel - a parasztemberek életét. Nemcsak a családi birtokon tapasztalta, hogy mit jelent a gazda vélt függetlensége, hanem munka közben is, amikor Láziban, Sikátoron, Gicen, Veszprémvarsányban és Bakonygyiróton, az egyéni portákon megfordult ... 1956. december 31-ig állt a járási tanács szolgálatában. Úgy, hogy majd két éven át Szakács István a mezőgazdasági osztály vezetője 1956. szeptember 8-a emlékezetes nap Huszár Zoltán számára: noha alig múlt 20 éves, megnősült. Ez az esemény úgy kapcsolódik a járási tanácsi szolgálathoz, hogy az év decemberében jött az értesítés, januárban be kell vonulnia. Szóval, hogy katona lesz. Az időpontok lényegesek: nősülés, bekövetkezett az októberi dráma - ez utóbbi a gazdaság szétzilálódásával, év végén már fenyegető energiazavarokkal. Most utólag akár hazafias nekibuzdulásnak tűnhet, hogy Huszár Zoltán hivatalnok létére a dudari szénbányában fizikai munkát vállalva kívánt részt venni a második kiadású széncsatában - valójában nem hagyható számításon kívül az ifjú házas érzelmi kötődése. Csaknem másfél évig tartott a dudari kitérő, amikor ismét feltűnt életében a zirci járási tanács. Agárdi György, a pártbizottság első titkára és Planéta János, a járási tanács elnöke írta alá a kikérőt. így lett 1958. május 16-tól közgazdász besorolással rét- és legelőgazdálkodási ügyintéző, majd nem sokkal később, 1962 júniusának végéig tsz-csoportvezető.

És itt kell emlékeztetni, hogy '59 tél vége, kora tavasza a megye szövetkezeti mozgalmának földindulásszerű átalakulásának ideje. Bakonyszentkirályon 1959. február 14-én alakul meg a Bakonyalja Termelőszövetkezet. Tagja lesz Huszár Zoltán édesapja és nagybátyja, Huszár Lajos is, de a belépésnek előzménye volt. A Huszár családban nem a nagy szervezés idején lett otthoni beszélgetések témája a szövetkezet, hogy az megkerülhetetlen. Huszár János gondolatában az, hogy fia, Zoltán tanult ember lett és az, hogy szövetkezetek vannak, a kormányzat azokat szorgalmazza, kimondatlanul is egymás mellé kerültek. Érezte, hogy azok egymásba kapcsolódnak.

... a szentkirályi tsz-szervezés kritikus időszakában különös kiküldetést kapott Huszár Zoltán. Menjen haza és akkor várják vissza, ha apja és nagybátyja is aláírta a belépési nyilatkozatot. Győzte ugyan érvekkel- a korábban alakult szövetkezetek apránként gépekhez jutottak, kevesebb munkával magasabb hozamokat érnek el, talán már nyugdíjban is részük lesz ... - a győzködés végül is három napba került. Ki tudja, az apa és a nagybácsi fejében talán az is megfordult: nem hagyhatják szégyenben a család első tanult gyerekét, végül is hivatalnokságig vitte, ráadásul tiszte, hogy a szövetkezetek boldoguljanak.

Huszár János láthatóan megbékélt a szövetkezettel, de nagybátyja egy-egy rossz év után, amikor alig ért valamit a munkaegység, újra és újra Huszár Zoltán szemére vetette: te szerveztél be, és lám, mi lett a nagy ígéretből. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Huszár Lajos, mint állatgondozó "egyéni módra", kötelességtudatból és állatszeretetből tette dolgát a közösben. Nem rajta múlott, hogy lassan jutottak egyről kettőre. Az egyéni termelőként is megbecsült gazda emberi bátorságára példa, hogy amikor emelkedőben volt a termelőszövetkezet, azt elismerte, lélekben magáénak érezte a közöst.

Viszont Huszár Zoltán zirci tanácsi szolgálata csak megszakadt. Annak azonban az az előzménye, hogy mivel felesége a zirci járási tanács egészségügyi osztályának dolgozója lett, okkal-joggal remélte, a tanács szótartó lesz, megkapja a járási székhely en az ígért szolgálati lakást. Hol motorral, hol meg autóbusszal tették meg naponta a Szentkirály-Zirc közötti utat (otthon meg apró gyerekük) a lakás, a biztonságos fedél mindennél fontosabb lett számukra. Nem gondolt esemény hozott reményt a fiatal házaspár lakásgondja megoldására. Szentkirályon nyugdíjba ment Solymosi Gyula, a helyi tanács vb-titkára. Huszár Zoltánt sajátos érzelmi kapcsolat fűzte a Solymosi családhoz. A tanácstitkár fiával, Ödönnel együtt kezdte 1951 szeptemberében pápai tanulmányait. .. A közös diákévek emléke felelevenedett és természetes módon egyengette annak útját, hogy Solymosi Gyula maga támogassa, ki legyen az utód.  A fölszabadult szolgálati lakás és a tanácsi tisztség végül is egybekapcsolódott. így lett 1962 júniusától 1967 decemberéig Huszár Zoltán munkahelye a szülőfalui tanácsháza. (A nagy lakás - és annak gondolata, hogy mit jelent a fiatalok számára az önálló otthon - több volt egyszerű beköltözésnél. A szolgálati lakáshoz két nagy és egy kis szoba, konyha tartozott, mellékhelyiségekkel, de fürdőszoba nem. Nagy boldogság volt így is annak birtokbavétele. Hatévi házasság után saját otthonban ... )

A zirci tanácsi munkához tulajdonképpen elegendőnek bizonyult a pápai technikum, a vb-titkársághoz azonban más, több kellett. Mindenekelőtt államigazgatási ismereteinek gyarapítását érezte sürgetőnek, a valóság viszont az, hogy még zirci idején jelentkezett a székesfehérvári felsőfokú mezőgazdasági technikumba. Ez is különös dolog. A konkrét mezőgazdasági munkától mindig el-eltéríti valami Huszár Zoltánt és ő - szinte tudat alatt - arra készül. Itt van a szentkirályi vb-titkárság, tanulnia kell az új mesterséget, jogot, szakigazgatást - és a "háttérben" olyan buzgalommal veti magát felsőfokú technikumi tanulmányaiba, mint egykor pápai diákként.

Szentkirályon a tanácsi munkának megvolt a maga szépsége. Állandó kapcsolat, beszélő viszony a falubeli emberekkel. Itt tudatosult benne igazán, az embereket nem rábeszélni kell: ragaszkodjanak szülőföldjükhöz, hanem olyan viszonyokat teremteni - anyagi, szellemi értelemben, ellátás dolgában -, hogy az itt élés ne áldozat, ne lemondás legyen. Tanácsi "hivatala" idején, a testület, a falu népe közreműködésével, sok mindennel gyarapodott Bakonyszentkirály . A tanácson amolyan pótmegoldásként x lábú alkalmatosság volt a tárgyalóasztal, olajos a helyiség padlója, de ebben is, abban is gazdagodott a falu. Járdát építettek, az orvosi rendelő mellé tanácsadót, iskolai tornateremhez jutott az ifjúság. Figyelem kísérte a boltok árukínálatát és azt is, hogy a művelődési ház ne üresen álljon.

1967 őszén neves esemény történt: a bakonyszentkirályi Bakonyalja, a bakonyoszlopi Jó barátság és a cseszneki Váralja termelőszövetkezet közgyűlése úgy döntött, hogy 1968. január 1-jei hatállyal egyesül. A jogutód neve Bakonyváralja Jó barátság Termelőszövetkezet lett - Bakonyoszlop székhellyel. Akkoriban a tsz és a tanács kapcsolata, még pontosabb an együttműködése, alapján más volt, mint akár csak egy évtizeddel később. Az a megfogalmazás, hogy amilyen a tsz, olyan a tanács - azt a megítélést tartalmazta: önálló ugyan a nagyüzem, de a tanács kötelessége azt minden módon támogat ni. Ne feledjük: ez az időszak az új gazdasági mechanizmus kezdete.

Ilyen előzmények után nem váratlan fordulat, hogy Huszár Zoltán életében újabb váltás következett be. Az egyesült tsz vezetői azzal a kéréssel álltak a területileg illetékes párt- és tanácsi vezetők elé, hogy Huszár Zoltán legyen az MSZMP-csúcsvezetőség (ami később pártvezetőség névre változott) titkára, egyben a közös gazdaság elnökhelyettese. Huszár Zoltánnak már volt korábban némi ütközése a járási tanáccsal -noha vonzotta az új feladat, a gazdálkodáshoz való közelítés - így az ajánlatra azzal válaszolt, hogy rendben, vállalja, de csak békésen, ha Zirc támogatja. Így került Huszár Zoltán 1968. január l-jétől az egyesült nagyüzembe.

Alig múlt el néhány hónap, az év második felében belső válság robbant ki. A dolgok részletezése nélkül annyit jegyezhetünk itt meg: a gazdaságot pénzügyileg megrendítő ügye végül is akkora hullámokat vert, hogy az bizalmi válságba torkollott. Egyetlen megoldás látszott kivezetőnek, ha új elnököt választanak a gazdaság élére. A krónika úgy rögzíti, hogy 1969. augusztus 17-én Szakács István személyében új vezetőt választott a közgyűlés. Fontos állomás ez a tsz történetének, mint ahogy az Huszár Zoltán mozgalmas életében is. Szakács István személyében magabiztos, határozott elképzeléseket valló vezető vette kezébe a kormányrudat, amit Huszár Zoltán többszörösen is üdvözölt. Régi ismeretség alapján (évekig együtt dolgoztak a zirci járási tanácson) meggyőződése volt, hogy jól együttműködnek majd, és tapasztalni kellett azt is: rossz, sőt káros "gazdálkodás" megbénít ja a pártszervezet tevékenységét is.

A tagság bizalmáért épp olyan erőfeszítéseket kellett tenni, mint 1959 kora tavaszán, az alakulás idején. Sőt a helyzetet még csak bonyolította, hogy a tsz bírósági ügye megyeszerte visszhangot keltett, a gazdaság külső kapcsolatait is megrontotta. Az új vezetés kiállta a próbát. A gazdasági ügyek rendeződtek, a tsz pénzügyi helyzete megszilárdult, fokozatosan, lépésről lépésre haladva a termelőszövetkezet morális állapota is talpra állt.

Ebben az időben Gubicza Ferenc a tsz szakmai elnökhelyettese, a konszolidációban értékes tevékenység fűződik nevéhez. Az előzmények után több mint szervezeti esemény, hogy 1974. január l-jétől ismét változik a gazdaság neve: a Dudari Jószerencsét Tsz egyesülés évei kialakul a 4100 hektáros nagyüzem - immár leegyszerűsödött módon, Váralja Termelő- szövetkezet a neve.

A belső konszolidálódásnak olyan emberi kapcsolódása volt Huszár Zoltán számára - a pozitív folyamatok természetes módon személyes részvételével alakultak -, hogy jelképes módon ismét iskolapadba ült. A Marxista-Leninista Esti Egyetem általános tagozatának elvégzése után 1972-75 között sikerrel teljesíti a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem nagykanizsai karán a növénytermesztési üzemmérnök diploma elnyerésének követelményeit. A munka melletti tanulás - az akarat és a kitartás próbája. Csaknem 40 éves ekkor Huszár Zoltán. A gazdálkodás, a politika és a képzés újra meg újra összefonódik életében. Alig kapja meg üzemmérnöki oklevelét, amikor a marxista-leninista egyetem általános tagozata folytatásaként a Pártélet és politikai vezetés című speciális kollégiuma kétéves stúdiumába kezd. Tanulmányait 1978 májusában fejezi be jeles eredménnyel. A szövetkezet közössége méltányolja Huszár Zoltán fáradhatatlan buzgalmát, a következő év -1979 - januárjától új feladattal bízza meg: a tsz termelésirányító elnökhelyettesének felelőssége hárul rá,

Az ezután következő időszak már a közelmúlt. A 70-es évtized vége és az utána következő két-három év még a hazai agrártermelés felfelé ívelő szakasza, a gyarapodást hozza, de már ekkor látni, hogy egyre keményebb esztendők jönnek. A termelés növekvő költségei mind nagyobb terhet jelentenek, egyre feszítőbb a jövedelmezőség követelménye, a támogatás és az elvonás csak nem akar összhangba jutni. A megfeszített munka évei ezek, megtorpanással és emelkedések kel. Huszár Zoltán számára nagyon sokat jelent, hogy az elnök nem egyszerűen a helyettest látja benne, hanem azt a társat, akivel minden alapvető kérdésben azonosulni tud. Mindketten vallják, hogy személyes erőfeszítésük csak akkor lehet eredményes, ha a   szakvezetés osztozik törekvésükben, ha a döntést demokratizmus hatja át, ha a tagság tudja: nemcsak érte tűznek újabb és újabb célokat ki, azok csak általuk valósulhatnak meg. A kialakult helyzet szinte magától való természetességgel váltotta ki, hogy amikor Szakács István 60. évében nyugdíjazását kérte, a tagság egyöntetű bizalmával Huszár Zoltánt állította a gazdaság élére. Ez a nevezetes nap: 1986. február 2l. Huszár Zoltánt teljes készenlétben érte a megtisztelő választás. Néhány hónappal még innen ötvenedik életévén, így ereje teljében, szakmailag megalapozottan, gazdag vezetési tapasztalatok birtokában. Noha szülőfaluja a termelőszövetkezet központja, soha nem érezte, hogy neki szentkirályi, tehát csak helyi feladatai lennének. Öt a Váralja tagsága választotta meg, felelőssége is az egész közösséget átfogja. Végeredményben az is megkönnyítette helyzetét, hogy ő nem örökölt semmit, ami a tsz-ben előzőleg történt, amire jutott a gazdaság, abban maga is részes. A feladat valójában abban állt, hogy vigye tovább azt, amit a bakonyszentkirályiak, a bakonyoszlopiak, a csesznekiek és a dudariak eddig közösen alkottak.

Hogy mennyire élő a folytonosság, azt talán a szarvasmarha-ágazatban bekövetkezett alapvető változás jellemzi a legbeszédesebben. Már évekkel korábban - Szakács István elnöksége idején - felvetődött, hogy az állattenyésztést gazdaságossá kell tenni. Nem tartható ugyanis, hogy a bukott tartásrendszer , életképtelennek bizonyult technológia miatt veszteséggel terhelje a tehenészet más ágazatok eredményes fáradozását. Meg- fogalmazta hát a tsz vezetősége, hogy olyan új tejelő tehenészetet kell kialakítani, amely alapjául szolgál az állomány növelése mellett a tej termelés lényeges emelésének. Természetes életfeltételeket kell teremteni a termelő állatoknak és azzal együtt olyan körülményeket kialakítani az ott dolgozók számára, amely a termelés színvonalában és a munkahely kulturáltságát illetően megfelel a korszerűség követelményeinek.

A vállalkozás lendülete, a kivitelezés ideje egyértelmű en igazolta a vezetőség törekvésének megalapozottságát. Már 1986-ban számottevő en nőtt a tejtermelés , az ágazat igazi lehetőségét azonban a következő év érzékeltette igazán: a tsz több mint 2 millió liter tejet értékesített úgy, hogy az egy tehénre jutó termelés egyetlen esztendő alatt 842 literrel emelkedett, elérte a 4549 litert. Az ágazat tevékenységében fordulat következett be, nyereségessé vált. A szakosított telep kisugárzó hatása sem elhanyagolható. A tehenészet dolgozói végre megízlelhették a sikerrel végzett munka örömét, alapjában más lett az ágazat közösségi megítélése.

A váltás sikerét a közösség mondhatja magáénak. Az új telep kialakítását még Szakács István idején döntötték el, a végrehajtás már az új elnök idejére esett. A megelégedés nemcsak a két szakember dolga, az eredményben az egész kollektíva osztozhat.

Huszár Zoltán személyes életének fölvázolása ahhoz ad fogódzót, hogy milyen tapasztalatok alakították őt magát. A föld, a munka szeretetét - a kétkezi munka tiszteletét - otthonról hozta. Már apja kis birtokán megtanulta, hogy a gazdálkodás nem robot, de örömszerzővé csak akkor válhat, ha ki-ki látja munkája eredményét. Az is lényeges fölismerése - bármennyire is ifjú még az 50-es években -, hogy jó célokat csak tiszta eszközökkel lehet szolgálni. Iskolázása sincs tanulság nélkül. A családok nagy döntése -sokszor áldozata - ha a gyerek továbbtanul. A tsz-közösség éppen ezért a jövőt alapozza, ha fiataljait - tanuljanak szakmunkásképzőben vagy egyetemen - ösztöndíjjal támogatja. Huszár Zoltán jól emlékszik saját megpróbáltatásaira, míg lakáshoz jutott. A fiatalokat nemcsak ösztönzi, építkezzenek, hanem arra is gondja van, hogy házhelyhez jussanak, a fuvar rendelkezésre álljon és a pénzbeli támogatás annak jusson, aki arra munkájával, helytállásával megszolgál.

Amikor Zircre került, alig 18 éves, tapasztalhatta, hogy mit tesz az, ha az induló fiatal kezdőként nem marad magára. Ez a személyes élmény is maradandó első főnöke, Szakács Istvánhoz való viszonyában - támogatta, bátorította munkájában -, de napi dolgaiban is jó eligazító. A tanácsi munkának, különösen a szentkirályi vb-titkárságnak külön is nagy tanulsága Huszár Zoltán számára, hogy a falun élő vezető nem érheti be a hivatali munka jó ellátásával. Tehát azzal, hogy a tanácsi, gazdasági vagy az egyéb feladatot "tisztán" elvégezze. A boltok árukínálata, a közlekedés, az utak állapota, az egészségügy, a helyi művelődés lehetősége éppen úgy közhangulat alakító, mint az, hogy milyenek a termelőszövetkezetben a kereseti lehetőségek, kinek-kinek mennyire becsülik meg munkáját.

A fiatal elnök - noha túl az ötvenen, mégiscsak első mandátumát tölti - ha visszatekint életútjára, elégedett, hogy szülőföldje, a bakonyi emberek javára munkálkodhat. A szülőfalu, Pápa, Zirc és újra Bakonyszentkirály élete főbb állomása, mégsem zárt élete kerete. 1958-hoz kötődik párttagsága, akkor vállalta, amikor a szó is tettet jelentett, és annak hitelét erősítette munkásőrszolgálattal. A folyton cselekvő emberek közé tartozik. Bármi legyen hivatali dolga - tanácstag, az áfész-nél hasznosítja magát, párttisztséget tölt be, a szövetkezeti érdekképviselet is ad munkát számára.

Huszár Zoltán aktív közéletiségének a család ad érzelmi hátteret, megnyugtató biztonságot. Felesége a helyi tanács főelőadója. Fiai is agrárvégzettségűek. Zoltán, a nagyobb, szőlész-borász diplomával az aszófői tsz elnökhelyettese. A kisebb, Péter, ugyan az apa után Pápán mezőgazdasági szakközépiskolát végzett - pályaelhagyó. Katonatiszt. Budapesten a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán kapott diplomát.

A Váralja Tsz erős alapokon álló szervezett, megbízhatóan gazdálkodó nagyüzem. Sok munka vár még az itt dolgozókra, hogy az alapítók szép reményei beteljesedjenek. Huszár Zoltán jó szerencséje, hogy kitekinthetett a világra. Bármerre is járt, számára a Bakony az otthon. Itt tud, itt akar használni. 

Szemelvények folytatása

Erdőgazdálkodás

Talán nem egészen logikusan, de Bakonyszentkirályon mindig is az ipari ágazathoz sorolták az erdészet et. Bizonyára az volt ennek a meggondolásnak az alapja, hogy az erdészet látta el alapanyaggal a legnagyobb ipari melléktevékenységet, a faüzemet, az alágyújtósüzemet. Az erdészet legfőbb feladata a kezdetektől máig, valóban ez, de hogy ezt megoldhassa,
gondos, tervszerű erdőgazdálkodást kellett az elmúlt évtizedekben a rendelkezésre álló 630 hektáros erdőterületen folytatnia. Emellett gondozni kellett az elmúlt ötéves tervben ültetett 86 hektár cellulóznyár területét is.

Új erdőrészek telepítése, a régiek felújítása, csemetenevelés és -gondozás, erdőgyérítések stb. jelentették azokat az állandó, évenként visszatérő munkákat, amelyekkel a tsz erdeit karbantartották. Eleinte, a hetvenes években még évi 30-50 ezer facsemete elültetése volt szükséges, az 1980-as évek elején már 380--400 ezer facsemete elültetése is szükségessé vált a kivágott erdők pótlására. Időközben ugyanis a fakitermelés intenzívebbé vált, nagyobb erdőterületek értek meg a kivágásra. Míg 1976-ban 4380
köbméter fát vágott ki a szövetkezet erdeiből a tsz fakitermelő brigádja, addig 1981-ben 6328 köbmétert, 1983-ban 7108 köbmétert. Ennek egy részét papírfaként olasz, jugoszláv exportra adták el, az iparifa-kihozatalt a saját fafeldolgozó üzembe szállították, míg a többit tűzifaként értékesítették, ha nem is túl nagy, de mindenkor biztos jövedelmet biztosítva a gazdaságnak.

1979-től tagja a szövetkezet a zirci Erdészeti és Faipari Társulásnak, amelytől a szakmai tanácsokon kívül főként a csemeteellátásában kapnak segítséget.

Gépesítés, szállítás

Mint már több helyen utaltunk rá, az 1970-es évek közepére a bakonyszentkirályi Váralja Termelőszövetkezetnek sikerült a feladatai gyors és jó színvonalú megoldásához szükséges gépparkot összehoznia, amely igen jelentős munkakönnyítő tényezővé vált. A hagyományosan nehéz fizikai munkák szinte eltűntek a paraszti életből. Erőgépekből például volt 27 db MTZ 50-es traktor, 3 db OT 75-ös, ezenkívül Dutra iooo-es. OT 124-es, különböző rakodó-berendezésekkel felszerelt traktorok álltak már rendelkezésre 1976 elején, összesen 34 darab. Különböző gépkocsitípusokból, amelyek a szállítási igényeket teljességgel meg tudták oldani, 12 darab volt.
Gabonakombájnjuk, főként E 512-esek, 6 darab. Ezenkívül önjáró szálastakarmány-betakarítóik voltak, működött a tsz-ben két Collmann típusú szárítóberendezés, 1976-től pedig saját tápkeverő is. Az erő gépek mellett természetesen rendelkezésre állt minden olyan munkagép - ekék, vetőgépek, pótkocsik, műtrágyaszórók, fűkaszák stb., amelyek a munkák folyamatos végzéséhez szükségesek voltak.

A szövetkezet vezetői és tagsága az ezt követő években is fontosnak tartották a géppark állandó megújítását, az elért termelési színvonal megtartásának, továbbfejlesztésének egyik legfontosabb feltételét látták ebben. Szerencsére a tsz jövedelmi viszonyai megengedték, hogy évenként - a szükségletektől függően - 5-8 millió forintot költsenek· új erő- és 143 milliós bevételt, a VI. ötéves terv utolsó évében pedig megközelített é - a 160 milliós bevételt. A nyereség, éppen az elvonások fokozódása miatt nem emelkedett ilyen mértékben. A 14-15 millió forintos nagyságrendje jelentősen nem sikerült meghaladniuk.

Más volt a helyzet a dolgozók kereseteinek növekedésévei, e téren e dinamikusabb felfelé haladás következett be. 1981-ben 255 forintot ért e tízórás munkanap a Váralja szövetkezetben, egy dolgozó éves átlagjövedelme pedig 55 551 forintra ment fel. 1984-ben 63 090 forintra változott az éves átlagjövedelem, 1985-ben pedig 71 328 forint lett. Ebből egy hónap már 5944 forint jutott. A szövetkezet közös vagyona 1985-ben valamivel meghaladta a 166 millió forintos értéket.

Ennek az ütemes gyarapodásnak volt elsősorban köszönhető, hogy Váralja termelőszövetkezet nem küzdött nagyobb gondokat okozó munkaerőhiánnyal. Különösen az alkalmazottak körében fordult elő némi mozgás, a kilépéseket azonban mindig pótolni tudták a belépők. unkaerejével. Sőt, az 1970-es évek közepére már jelentős fiatalodás is megkezdődőtt.

A dolgozó tagok és alkalmazottak kor szerinti megoszlása 1976-ban:

Ez a fiatalodási folyamat a továbbiakban még folyatódott, az 1980-as évek első felében az alkalmazottak számának növekedésévei még fel is erősödött. 1985-ben a tsz taglétszáma 460 fő volt, akik közül 215-en nyugdíjasok és járadékosok, az összes tagok 46,7 százaléka. Az alkalmazottak száma meghaladta a 160 főt. A tagok és alkalmazottak közül 406-an vettek részt rendszeresen a közös munkában. Közülük a férfiak száma 229 fő, nekik 40 év volt az átlagos életkoruk, míg a 177 nődolgozónak 39 év.

A jó eredményekhez jelentékenyen járultak hozzá a jól felkészült szakemberek, hiszen egyetemet, főiskolát végeztek 15-en a különböző vezetői pontokon állók közül, majdnem ennyi középfokú végzettségű szakember dolgozott a tsz-ben, a szakmunkások száma pedig megközelítette a 100 főt.

Limpár és Csapó alkotnak.

Limpárné kiskönyve, beljebb munkavégzési adatokkal.

Szerintem ez a bakonyszentkirályi külső major. Ki ismer rá a kislányban nagyanyjára?

Kiállása alapján középen a két lóval Németh Endre bácsi lehet. Rá emlékszem, szorgalmas, jó ember volt.

Itt meg talán a Pausz Gyuri. Róla nagyon aranyos történeteim vannak tehenészeti telepi munkavégzése utolsó időszakából.

 Öregszem

Érdekes dolog ez, kezdek emlékezni a történelemre. No, nem a memóriám javult meg hirtelen, hanem az idő halad. Emlékszem például a dudari szövetkezetalakítás időszakára. Nem csoda, hiszen kilenc éves voltam már akkor. Lassan végére érek a Váralja Tsz. történetéből a „Hűség a Bakonyhoz" kiadványból vett idézeteknek. Gondoltam, nem árt egy kis  visszaemlékezés.

Nagy esemény volt ez akkoriban. Agitátorok járták Dudaron a házakat, akikről azt mesélték, pisztolyt hordanak a zsebükben. Olyat mi gyerekek még nem láttunk, így aztán nagyon érdekelt bennünket. Farkas nagyapámék velünk szemben laktak, a busz menetrendben később csak „Farkas kanyarként" elhíresült helyen. Szaladtunk át, amikor jöttek az agitátorok, és szájtátva figyeltük a beszélgetést. Nagyapám bölcs megfontolt ember volt, valahányadik látogatáson azt mondta, akkor ír alá, ha a nagyobb gazdák már beléptek. Hozták is az agitátorok a híreket a belépőkről. Nagypapa közölte velük, a következő alkalomra megbeszéli a családdal és aláír. Mentünk is a nagy eseményre. Leültek a bejárattól jobbra lévő konyhaasztalhoz megtenni az elkerülhetetlent, de nagypapának az idegességtől beremegett a keze, nem tudta megtartani a tollat. Írd oda a nevem lányom, mondta anyámnak, a menyének. Így került anyám aláírásával Farkas nagypapa a tsz-be. Sokáig homályban maradt ez az emlék bennem, mígnem Bittmann Guszti barátomnak köszönhetően a kezembe került a belépési nyilatkozat, rajta egyértelműen anyám írásával a Farkas József. Bizonyságként megmutatom.

Remélem, jól tudom Farkas nagyapámék a 6 holdjukkal középparasztok voltak. A földön kívül nem sok mindent tudtak bevinni a közösbe.  Arra biztosan emlékszem, a kettő közül az egyik tehenet vinni kellett. Nagyobb gazdák istállóiba szedték össze őket. A bevitt disznóknak már nem volt ilyen szerencséjük, azok a Templom utca árokpartján „kaptak elhelyezést". Kerülgettük őket iskolába menet. Mindkét nagyapám az állattenyésztésben kapott munkát, persze fizetést, azt nem. Nem volt más megoldás, a megmaradt kerteket kellett megművelni a megélhetésért. Szántani egy tehénnel nem lehettet, ezért kezdetben a közelben lakó gazdák összefogatoltak, így tudtak dolgozni. Megellett a megmaradt egy szem tehénke, ha szerencséjük volt üszőt. Emlékszem, nagyon várták, hogy felnőjön, igába lehessen fogni. Keletkeztek is furcsa, lépcsős fogatok, az öreg tehén, meg az üszőcske egymás mellett. Ennek tükrében már megértem, miért volt akkora becsülete Vincze nagyapám szomszédjában Tóth János bácsinak, aki tudott tehenet elletni.

István bátyámék 1952-ben jöttek haza először Floridából, akkor már komplett volt nagyapám fogata, mint az alábbi képen látszik. A képnek érdekessége még, hogy látszik ezeken a jószágokon a magyar szürke beütés. Bizonyára sokan tudják, hogy a magyar tarka a meglévő szürke állomány svájci szimentálival történt átkeresztezésével alakult ki. Azt tanultam, a magyar tarka kettős hasznosítású volt - hús és tej. A képből az látszik, volt az legalább három, mert igavonóként talajmunkára és „kiránduló buszként" is hasznosították.

Érdekes kacskaringókat vett akkortájt az élet. Kevesen, de mégis maradtak ki gazdák a szövetkezetből. Egyikőjük Simon János bátyám volt, nagyanyám első világháborúban meghalt férjétől származó fia. János bátyám inkább elbujdosott Veszprémbe, csak ne kelljen aláírnia. Elhelyezkedett a Danubius gyárba, a család nem bírt a földekkel, így azok is a tsz-ben kötöttek ki.                                FARKAS ÁRPÁD

<