K ö z é l e t

A BAKONYSZENTKIRÁLYI KÖZÉLET LAPJA

 

 

2012. november - december     V. évfolyam 4. szám

A képek most is könnyebben letölthetőek, nézhetőek az alábbi oldalon:

http://www.szentkiralyikozelet.5mp.eu

SZEMELVÉNYEK

 Hűség a Bakonyhoz című kiadványt Huszár Zoltán vezette szövetkezet jelentette meg, Turai Lajos írta. Ebből idézem a következő részt:      

AZ ELŐZŐ SZÁBÓL LEMARADT VEZETŐKRŐL SZÓLÓ

KÖZSÉGÜNK ESEMÉNYEI

A közös körjegyzőségben működő három község felosztotta az állami ünnepek megtartását. Az öktóber 23.-i eseményekre emlékezés most Cseszneknek jutott.

A megjelenteket Németh Péter pedagógus köszöntötte, amit követően az általános iskola 7. osztálya adott műsort. A képek szebben mesélnek mint a gyenge szó.

musor_elott.jpg

 

peter_koszonto_jo.jpg

musor_gatlasok.jpg

mondjak.jpg

 

okt23_kozonsege.jpg 

A műsort követően Némethné Molnár Viktória tanár néni szavalta el Márai Sándor: Mennyből az angyal című versét.

A műsor befejezését követően a résztvevők megkoszorúzták a falu közepén álló koplyafát.

 

Farkas Árpád

KONCERT AZ ISKOLÁBAN

A zeneoktatásban résztvevő bakonyszentkirályi fiatalok karácsonyi koncertet adtak december 11.-én, az általános iskola emeleti termében. Ihász Irén tanárnő vezette be az előadást, aminek során elmondta a zirci gimnáziummal megszakadt kapcsolat miatt most a nagyvázsonyi általános iskola zene oktatásának részlegeként tanítja a bakonyszentkirályi fiatalokat. A koncertet a nagyvázsonyiakkal közösen adták elő.

A picik is nagyon aranyosak voltak, köztük Palicsek Réka is, de igazán élvezetes műsort a nagyok adtak. Ami még az én bot fülemet is megérintette, Ring Regina, Schmidt Ivett , Bokros Bálint Németh Annával, Bacsárdi Anna, és újra Németh Anna előadása.

polgmest_bevez.jpg

palicsek_reka.jpg

feszult_figyelem.jpg

ring_regina.jpg

schmitt_ivett.jpg

bokros_balint.jpg

bokros_nemeth.jpg

tanar_ur.jpg

nemeth_anna.jpg

 

                                                                          Farkas Árpád

 VICCEK, ANEKDÓTÁK

> Házi feladat

> - Pistike! Először fordult elő, hogy hibátlan házi feladatot adtál be.

> Hogy lehet ez?

> - Az apukám elutazott a hétvégére és nem tudott segíteni.

> Két cápa

> Két cápa panaszkodik egymásnak:

> - Képzeld, a múltkor lenyeltem egy szörföst. Olyan vacak napolajat

> használt, hogy napokig hasmenésem volt tőle!

> - Ne is mondd! Nemrég lenyeltem egy szőke nőt. Olyan üres volt a feje, hogy egy hétig nem tudtam lemerülni!

> Abszolút bátor

> - Ki az abszolút bátor?

> - Aki tök részegen, éjjel 4-kor hazaérve a kezében seprűt tartó,

> tomboló feleségét megpillantva azt meri kérdezni, hogy:

> - Takarítani fogsz, vagy csak elrepülsz valahová?

> Professzorok és a nudizmus

> Három professzor megbeszéli, hogy kipróbálnak egy nudista strandot.

> Vígan napozgatnak, újságot olvasnak, mikor ijedten felkiált az egyik:

> - Ajaj! Itt jön a Molnárné a fizika tanszékről!

> Mindhárman felugranak, ketten az ágyékuk elé teszik az újságot, a

> harmadik professzor viszont a fejére. Üdvözlik Molnárnét, majd miután

> távozott, megkérdik a harmadiktól:

> - Te, hogyhogy a fejedre tetted az újságot?

> - Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem általában az arcomról ismernek meg!

> Szent Péter

> A pap és a buszsofőr egyszerre kopogtatnak a mennyország kapuján. Kijön

> Szent Péter, röviden elbeszélget velük, majd beengedi a buszsofőrt. A pap fölháborodva

kérdezi:

> - És én? Engem, aki egész életemben Isten szavát hirdettem, nem engedsz be?

> Hogy lehet ez?

> - Hát úgy, hogy amíg te prédikáltál, mindenki aludt. Bezzeg amíg a

> buszsofőr vezetett, addig mindenki imádkozott...

> Hova jutok?

> A Föld gömb alakját akarja érzékeltetni a tanár a diákokkal.

> - Móricka! Ha én itt a tanterem közepén elkezdek ásni, és ások, ások, hova jutok?

> - A diliházba.

> Extrém sportok

> Szeretem az extrém sportokat, mert közben rengeteg új barátot ismerek meg: mentősöket, baleseti sebészeket, gyógytornászokat és kedves embereket, akik kihívták a mentőket!

> Pontosság

> A bankigazgató rászól a biztonsági őrre, mert az öreg ismét néhány

> percet késett a szolgálatból.

> - Pista bácsi! Vegye tudomásul, hogy a bankban a pontosság ugyanolyan fontos, mint... mint a katonaságnál! Volt maga katona?

> - Igen kérem, voltam.

> - Na, és mit mondott magának az ügyeletes tiszt, amikor késve ment be a laktanyába?

> - Azt, hogy "Alezredes elvtárs jelentem, a zászlóalj felsorakozott..."

> Vörös zászló

> Az orosz és az amerikai elnök elmennek egy jóshoz. Megkérdezi az amerikai, hogy mi lesz az USA sorsa 20 év múlva. A jós azt mondja:

> - Pontosan nem látom, de egy vörös zászló lebeg a Fehér ház tetején.

> Az orosz elnök megörül ennek, és ő is megkérdi, hogy mi lesz Oroszországgal.

> - Azt sem láthatom pontosan, de egy vörös zászló lebeg a Kreml tetején

> is, és van alatta egy szöveg. - feleli a jós.

> - És mi az a szöveg? - kérdezi az orosz.

> - Azt sajnos nem tudom kibetűzni, mert kínaiul van.

> Véletlen baleset

> Vonatbaleset történt. A szerelvény kisiklott és egy parasztházban

> kötött ki. A riporterek megkérdezik Józsi bá'-t (szemtanú), hogy mi történt.

> A válasz:

> - Le a sínről, át a szántáson, bé a tanyába.

> Megkérdezik Pista bá-t is, ő is ezt meséli:

> - Le a sínről, át a szántáson, bé a tanyába.

> Végül megkérdezik a masinisztát:

> - Mi történt?

> - Ott feküdt a síneken egy cigány.

> - És hogyhogy nem ütötte el?

> - Én ütöttem volna, de az le a sínről, át a szántáson, be a tanyába...

> Amit csak akarsz!

> Egy férfi meséli a barátjának:

> - A múltkor, amikor hazamentem a munkából, a feleségem szexi fekete fehérneműben fogadott, két fekete bársonypánttal a kezében, és azt mondta:

> "Kötözz meg és azt tehetsz, amit csak akarsz!"

> - És? - kérdezi türelmetlenül a barát.

> - Hát megkötöztem és elmentem golfozni.

MIUTÁN NEM KAPOK INFORMÁCIÓKAT AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉLETÉRŐL, KÉNYTELEN VAGYOK A SZÓBESZÉDRE HAGYATKOZNI. ÁLLÍTÓLAG BAKONYNÁNA ELHAGYVA A DUDARI KÖRJEGYZŐSÉGET A BAKONYSZENTKIRÁLYIHOZ CSATLAKOZOTT. SZÍVESEN FOGADNÉK INFORMÁCIÓT A LINKEK, CÍMEK OLDALON LÁTHATÓ ELÉRHETŐSÉGRE, konkrétan a szentkiralyikozelet@gmail.com címre. 

 

Farkas Árpád



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 14
Heti: 21
Havi: 269
Össz.: 138 632

Látogatottság növelés
Oldal: Iskola 2012. nov.-dec
K ö z é l e t - © 2008 - 2024 - szentkiralyikozelet.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »