2012.február     V. évfolyam 1. szám

A képek most is könnyebben letölthetőek, nézhetőek az alábbi oldalon:

 

http://5mp.eu/web.php?a=szentkiralyikozelet&o=ti0F_x5ept

SZEMELVÉNYEK

 Hűség a Bakonyhoz című kiadványt Huszár Zoltán vezette szövetkezet jelentette meg, Turai Lajos írta. Ebből idézem a következő részt:      

           FOLYTATÓDIK AZ ALAPÍTÓKRÓL SZÓLÓ RÉSZ                                                                            

Imre Lajos

 

Apai nagyapja takács volt, apja is tekintélyes ember, 38 évig Bakonyszentkirály kisbírója. Anyai ágon cselédek találhatók, hacsaládfáját kutatja. Imre Lajos személyes sorsa úgy alakult, hogy az anyai örökség jutott részéül. Komenciós béres volt, ökrökkel dolgozott. Kenyéradója (valójában ő keresett másra!) a pannonhalmi főapátság, de hasznosította magát Gicen Jankovics grófnál, Pápán Esterházy Tamás szolgálatában.

  A béres élete keserves sors. Elviseléséhez az kell, hogy az ember csak egy-egy nappal mérje az idő múlását. Ne tekintsen se előre, se hátra.
Bárminek is tartsák az emberek, a fő az, hogy megvan a kenyér. A béres életrendjét mások szabályozzák. Főleg a nagy munkák idején ébresztő hajnali háromkor, és tart a munka este tízig, tizenegyig. Imre Lajos béketűrő ember, a tűréshez meg erő kell. Megadatott neki, hogy a munkát, bármilyen nehéz is az, győzze erővel. 1909. június 4-én született, visszaemlékezése idején már a 80. esztendejében jár. Egyedül él a Kossuth utcai takaros házban. 1934-től 1970-ig felesége osztotta meg az élet elviselésének terheit. Özvegysége nagy csapás, az egyedüllét tétovaságát a jó emlékezés könnyíti ("dolgos, takarékos asszony volt") és az, hogy a három gyerek közül hol ez, hol az be-betér hozzá. Az idős ember elégtétele, hogy ő segíthet másokon. A háztáji után járó gabonáját megosztja a gyerekekkel, hadd hizlaljanak. Talán a "munkátlanság" teszi ("ebben a korban kevéssel beéri az ember"), hogy a béres élet emlékei nem hagyják nyugton. El-elgondolkodik rajta, hogy negyedmagával (István 32-es, Mária 37-es születésű, Ilona meg a felszabadulás évében, '45-ben jött a világra) miként is boldogulhattak a konvencióból. Évente 14 mázsa kenyérgabona, 4 mázsa takarmány, 6 méter fa, háromhavonta 10 pengő és öt kiló só volt a járandósága. Igaz, naponta kaptak még egy liter tejet és az egy hold föld - azon kukoricát, krumplit termeltek, köztesként meg babot és tököt - is sokat jelentett.

Ha visszatekint - egy kicsit elérzékenyül-, úgy összegez, hogy ez volt a sors. Ami rajta állt, megtette a családért.
Utólag akár megszépíthetnénk a dolgot, a való az, hogy a földosztással- az Újmajorban mért 9 holddal- gazdává emelkedett Imre Lajos nem lett boldog ember. Eleinte amiatt nem találta a helyét, hogy a béresélet még a gondolatot is máshoz kötötte, meg eszköze sem volt hozzá, hogy gazdálkodjon. Az uradalomból kapott egy szem ökörrel nem dolgozhatott. Fogatot Tuba Sándor ökrével alakított ... Gazdálkodásával nem sokra vitte, az meg egyszerűen érthetetlen keserűség volt számára, hogy amit a birtok adott - húst, baromfit, zsírt, kenyérgabonát - elvitte a beszolgáltatás. "Tavasszal kenyérnekvaló sem volt." Imre Lajos hamar felismerte: a föld sem áldás, ha nem támogatják a parasztembert. Nem is választhatott mást, amint tehette, beállt Dudaron a vasúthoz. Ha keveset is fizettek, az ottani pénz csak biztos volt. A volt béres így lett kétlaki: pénzért dolgozott a vasútnál, a gürcöt meg a föld jelentette. Neki is, feleségének és a két nagyobb gyereknek is.

Ötvenedik évében járt, amikor a szövetkezeti szervezés elérte Szentkirályt is. A föld melletti vasúti szolgálat igencsak próbára tette munkabírását és a keserű csalódása a saját földben (ez a beszolgáltatás ideje) arra késztette Imre Lajost, hogy a szövetkezet mellé pártoljon. Homoki Jánossal, Waller Györggyel, Imre Árpáddal és Pleszinger Károllyal az elsők között lépett a Bakonyalja Termelőszövetkezetbe. Imre Lajos társaival együtt ekként indokolta döntését: (ami volt, annál) csak jobb lehet. ..

Az egykori uradalmi béres így lett szövetkezetalapító, részes egy olyan vállalkozásban, ami neki is, és sokaknak már holta után, tisztelettel emlegetett maradandóságot jelent. Imre Lajos nemcsak reményét és használni akaró erejét vitte a tsz-be. Gyarapította azt megszolgált, ifjúságával megváltott földjével és két tehénnel, három növendékkel is ...

Temérdek jószágot - lovakat, ökröket, teheneket, borjakat - hoztak össze a szövetkezet tagjai. És ha már olyan buzgó volt Imre Lajos, hogy az elsők között vállalta a közöst, gondolták, legyen benne öröme, megtették állattenyésztési brigádvezetőnek. Nyolc évig volt ez a tiszte. Keserves dolog volt az állatok elhelyezése - nem is akadt más lehetőség, mint a parasztházakhoz bekötni. Talán még nagyobb a takarmányozás. "Morgott a nép, de dolgozott" - emlékezik az alapító, de azt sem felejti, hogy izgalmas pillanatai is adódtak: 1959 karácsonyán egyetlen embert sem foghatott az állatok esti takarmányozásához. Végül Link Kálmánt nyerte - meg és ketten szórtak takarmányt az állatok elé.

Brigádvezető. Nappal szervezte, győzködte az embereket a közös munkára, éjjel meg a Hoffer traktorral darált.  Nyolc év: ha nehéz is volt, a gyarapodás időszaka. Hol ezt, hol azt építettek, gép is lett, lassan-lassan a megélhetés is jobbra fordult. Nyolc év után Imre Lajos leköszönt a brigádvezetésről és "könnyebb" munkát vállalt: kocsis volt fél évig, utána meg tehenes, 24 tehén gondozása lett a feladata.

Ekkor, 1969-ben különös dologra szánta el magát Imre Lajos. Nyugdíjazását kérte. Ekkortájt ugyan 65 év a tsz-ekben a nyugdíjkorhatár és ő csak 60 éves, úgy számolt: tíz év a vasútnál, tíz év a tsz-ben, ez már tisztes nyugdíjalap. Hatvanéves, megszolgált már ő azért, hogy pihenhessen. Végül a "vasúttól" ment nyugdíjba, igencsak szerény - 640 forintot állapítottak meg neki nyugdíjjal, de mégiscsak ipari 60 évesen. Utána még hat évet a tsz-ben hasznosította magát, de azzal az öntudattal, hogy nyugdíjasként is teljes értékű munkát végez ... A teljes képhez tartozik, hogy 1988 tavaszán már 3360 forintot kézbesített számára a postás.

Imre Lajos jó kedélyű, magát eltartani képes veterán alakja a szövetkezetnek. Mindenben részesnek vallja magát, amit a termelőszövetkezet elért. Az alapítók öntudatával szemléli a változásokat. Az is megelégedése, hogy két gyereke, István és Ilona is a tsz-ben hasznosítja magát (Mária Dudaron, a Bakony Művek üzemében dolgozik). Gondja viszont az ország dolga, "mi lesz az ország helyzete" - aggodalmaskodik. Mert, ha idős korba is jutott, nem zárja magára az egyedül maradt házat. Tud arról, ami a világban és körülötte történik. És az ország helyzete igencsak foglalkoztatja.

                                                                                                                                Bajcs Miklós

1988. március 5. Friss a levegő, itt-ott még hó, az olvadás, az enyheség azonban már a tavasz közelségét érezteti.
Bajcs Miklós szerény házának kerítésén, azaz a bejárati kapun a felhívás is az évszakváltás hamaros beköszöntését jelzi: Előnevelt csirke és kacsa kapható. Nem az idős házaspár foglalkozik keltetései, Bajcs Miklósné, Magdus néni nyugdíj-kiegészítőjét jelenti a "komáromi maszek" áruinak helyi eladása. Hiába, az ember nem lehet meg tennivaló nélkül öregkorára sem, ha az élete munkával telt el.   

Szinte tapintható a békés együttlét jó hangulata. Igaz is, 1989 februárjában házasságuk 40. évfordulójához érnek. És az együtt töltött négy évtized maga is kész történelem. Bajcs Miklós a Váralja Tsz alapító tagjai közé tartozik. Dolgos, élelmes családból való. Tizenöt hold földön gazdálkodtak, és hogy mennyire nincs új a Nap alatt, a gazda fölidézi: a föld hozamát ki kellett egészíteni. Kevés erdőt is birtokoltak - az ölfát Győrbe szállították. Faszenet égettek - arra is akadt Mosonban, még Sopronban is vásárló. A mészégetés is foglalatosságuk közé tartozott, az meg igazán természetes, hogy Dudarról szenet fuvaroztak.

- Nyaralókat is tartottunk - ezt már Magdus néni mondja és a megjegyzés közös életük kezdeti szakaszára vonatkozik. A kezdeti szakaszra, mert ahogy a "nyaralók tartása", úgy más is természetellenesen megszakadt azokban a bizonyos ötvenes években. Magdus néni lényéből fakad a derű, a kellemetlent "volt, régi" idézi, így azt is, hogy a vendégek miatt a pajtában, meg a kamrában aludtak. Rövid időre elkomorul a beszolgáltatás túlkapásait említve, amikor a "nem teljesítés" miatt a konyhaszekrényt is lefoglalták, de az végül csak megmaradt. ..

Néhány gyűjtő év után, mialatt már-már egyenesbe jöttek - nem ünnepelték a szövetkezetesítést. A Dudarról jött agitátorok elől jó ideig megúszták szomszédolással, de amikor Barcza Lőrinc, Keserű Endre és Miklós aláírt - Bajcs Miklóst bekerítették, nem volt más megoldása: "ment magától", aláírt ő is.

Mitől húzódoztak? Az ismeretlen, a bizonytalanság, a korábbi "téeszesék" botladozó tétovasága volt a visszatartó. Három apró gyerek otthon, meg az, hogy tavasz volt, vetni kellett, a Váralja tagsága munkához látott. Bajcs Miklós nehezen békélt meg, talán legfőbb lendítője az volt, hogy kocsis ként saját lovaival, Darázzsal és Durcással dolgozhatott. Az elnököt, Tárkányi Istvánt a nép választotta ("külső ajánlás nélkül"), nem is irigyelte senki. Mert százvalahány ember, az összegyűjtött jószágoknak se közös istálló, se ól - összetartani az embereket, meg munkára bírni ... Valami tartalékot jelentett a bevitt értékek után fizetett 80 százalék, anélkül bajban is lettek volna, talán kenyérből is kevés, mert az év végi részesedés-
kor 16 forintot ért egy munkaegység. Az is úgy, hogy levonták belőle az évközi előleget ...

A lófogattal Bajcs Miklós tette a dolgát, dehogy is gondolt arra, hogy hamarosan ö kerül Tárkányi István helyébe. Pedig úgy történt: egy év után Tárkányi István lemondott és a tagság Bajcs Miklóst választotta elnöknek.

- Nem ment az elnökség. Tudomány a vezetés, nekem meg kevés iskolám volt. Tudtam én szorozni, összeadni, kivonni - csak osztani nem -. Keserűség, kudarcérzet nélkül vallja ezt Bajcs Miklós, inkább az van a hangjában, a parasztember nemzedékről nemzedékre saját kormányzását tanulta, nem azt, hogy másokat vezessen. Azt fájlalja igazán, hogy feleségének újra és újra hallania kellett: Bajcs Miklóssal sem megy jobban. Tetejében még aszály is volt elnöksége idején, a tagságnak alig jutott valami. A harmadik évet Takács Ferenccel folytatta a Váralja tagsága. Sok minden kötődik megbecsüléssel említett elnökségéhez. A gazdálkodás közös épületeinek kialakítása, a gépesítés és főleg az, hogy az érdekeltséget, az egyéni ambíciót gúzsba kötő munkaegységet készpénzfizetéses rendszer váltotta föl. így havonta keresethez jutottak! A volt elnök, Bajcs Miklós személyes életében az is nagy változás, hogy miután tisztétől megvált, nem fogatosnak állt vissza, hanem a kőbányában kapott munkát. Kezdetben nem gondolta volna, hogy az elképzelt egy-két évből19 év lesz, innen megy nyugdíjba mint kőfejtő, sőt brigádvezető. Ha szerény is volt, különösen eleinte a "kőbányász"- fizetés, a munka meg a vártnál is keményebb, a folyamatos munka rendszeres jövedelemhez juttatta a családot. A kőbánya természeti adottságánál fogva elkülönül a tsz hagyományos munkájától, de azt tapasztalta, hogy jórészt a bánya eredményeiből egyre többre jut a gazdaság. A Bakonyoszloppal és Bakonyszentkirállyal való egyesülés nagy állomás a tsz történetében, annyira, hogy a tsz neve is megváltozik - Bakonyváralja - ami csak a Dudarral való "házasság" után áll vissza ...

Bajcs Miklós 1981. március 10-től (60. születésnapjától) nyugdíjasnak vallhatja magát. Összesen 25 évet gyűjtött, s mert különösen a nyugdíj előtti éveket keményen meghajtotta, 4570 forintban állapították meg járandóságát, ami már jóval 5 ezer forint fölé emelkedett. Magdus néni is megváltotta jogosultságát. Kezdetben "csak" bedolgozó volt, de később maga is teljes jogú tsz-tag. Dolgozott a fatelepen, volt máglyázó, szalagfű- részen lehúzó, parkettát gyalult, amihez képest a kesztyűvarrás amolyan kisasszony foglalatosságnak bizonyult. Bajcs Miklós munkájával teremtette meg, hogy idős korára ne legyen "eltartott". - Örülök annak, hogy így van, a postás, amikor a nyugdíjat hozza, a biztonságot jelenti számunkra - elégedett Magdus néni. Amíg erővel bírta Bajcs Miklós, nyugdíjasként is hasznosította magát a közösben. Egy ideig a tehenészeti telepen majorgazda volt, ha kellett kaszált, vagy a silózásnál segített. Magas a vérnyomása és "cukros" lett, lassúbbra fogta igyekezetét, de a háztájit nem hagyja. '87-ben a krumpli különösen jól sikerült. Ára "meglehetősen" alakult és több mint 100 mázsát tett pénzzé ...

Magdus néni is tevékenyen, a "komáromi maszek" csirkével, kacsával fizeti meg szolgálatát. - Nagy a család. Amink van, négyfelé osztjuk - utal három gyerekükre. Búcsúzóul szinte egyszerre mondják: - Nem hittük volna, hogy ide jut a tsz.
A rosszat felejtsük el, a jó meg legyen útravalónk. Nagy család lett a szövetkezeti közösség. Öregkorunkra is oda tartozunk.

       Czanda Istvánné

 A Vár utca 4. számmal jelölt ház ('87- ben tatarozták, mintha új lenne) jómódról és egyszerre arról tanúskodik, hogy az itt élők rendszerető emberek. A hátsó udvarban glédába rakott tűzifa; a szépszámú baromfiak arra utalnak, hogy a ház asszonyának nem lehet gond a váratlanul betoppant rokonság bőséges ellátása.

Czanda Istvánné, a sokat próbált alapítók nemzedékéhez tartozik.
1922-es születésű, így jó erőben, 37 éves korától tsz-tag. Huszonegy évi közös munka után 1980-ban ment nyugdíjba, így két évet nyert azokhoz képest, akiknek ki kellett várni a 60 évet. Szerény, véleményében visszafogott, a kezdeti nehézségekről, mint az indulás természetes gondjáról beszél. A más szavára való indulást volt a legnehezebb megszokni, hisz ő maga is az apja 16 holdján (hozzá öten voltak testvérek) az önállóságot szokta meg.

Az igazság az, hogy Czanda Istvánnét fiatalos ereje kezdettől fogva az első sorba állította, pedig az első években szinte kizárólag a kézi erőre hagyatkoztak. Kézzel szórták a műtrágyát, a szerves trágya terítése is az ö dolguk volt, és az aratás után hetekig tartott a cséplés. Növénytermesztőnek lenni akkor valóban gyalogmunkát jelentett. Az egész cseszneki határ a tsz-é volt, gyalogoltak hát éppen eleget.

A kezdeti években alig felbecsülhető támasztékot jelentett a család számára, hogy Czanda István a dudari szénbányában dolgozott. A feleség jobbára természetbeni juttatását biztonságot adó módon egészítette ki a férj rendszeres fizetése. A bányában gépkezelőként dolgozott Czanda István ugyan 1972- től már nyugdíjas, de személyes sorsától a tsz elválaszt- hatatlan. Több minden is vezette, hogy a tsz munkájában amolyan külső tagként rendszeresen részt vegyen. Munkáját megfizették természetesen,
de el se tudta volna nézni, hogy a főleg nőkre váró munkából ne szakítsa ki a maga részét. Volt olyan nyár, hogy kézi kaszával 20 holdat aratott! A len kötözés sem lehetett nélküle. Amíg a tsz sertést tartott, ott is hasznosította magát.

És egy olyan dolog is ambicionálta Czanda Istvánt, ami igazán személyes, családi dolog. A feleség nemcsak munkába tartozott az elöl járók közé, hanem szinte a kezdetektől a nyugdíjazásig a vezetőség tagjaként a közös ügyek intézéséből is részt vállalt. A férj tehát úgy fogta föl a feleség tisztét, hogy a közös boldogulása rajtuk is áll. Czanda Istvánné majd egy évtizedet dolgozott mint növénytermesztő, később amikor alig akadt aki a sertéstelepi fáradozást vállalja, állatgondozóként hasznosította magát.

Tsz-es múltjának záró fejezete nyolc évig tartott: az alágyújtósüzemben nemcsak új szakmát tanult, hanem a vezetés dolgát még közvetlenebbül gyakorolhatta. A szocialista brigád vezetőjének választották meg. Jó közösség volt, dicséri egykori asszony társait, a brigádra mindig lehetett
számítani. Az meg külön is értelmet adott a munkának, hogy az alágyújtó a tsz egyik legjövedelmezőbb ágazatává vált.

Nem a múló idő teszi, de Czanda Istvánné nem emlékszik rosszul a tsz-re, pedig - ha őszinte akar lenni - nehezen barátkozott meg vele. Belül békétlenkedett, hogy nem jutnak egyről kettőre, a munkát azonban nem engedte ki a kezéből. Ami most van a tsz-ben, a rengeteg gép, a tehenészeti telep, az emberek biztonságos, jó keresete, hogy a föld is termőbbé lett, ami most van, ahhoz ő is hozzáadta a maga részét. Az is békéjéhez tartozik, hogy a kis és a nagy tsz-ben is kiváló dolgozóként ismerték el munkáját.

A két idős ember számára időről időre tisztességes nyugdíjat kézbesít a postás (a feleségnek többet is, mint a volt bányász férjnek ... ), de azt is sokra tartja Czanda Istvánné, hogy egyszer-egyszer találkoznak a régiek, hallják, mire jutnak a maiak, mit tervez a vezetőség.

Czanda István sem tagadja meg tsz-es múltját. Jóval túl 70. évén (1915-ös születésű), pihenhetne kedve szerint, de ha hívják, nem tud ellentmondani. Ha kell csemetét ültet, ápolja a telepítést. Az idős kort is jobban viseli, ha tudja: még használhat. Búcsúzóul Czanda Istvánné békétlenkedik. Hallja, hogy a kiegészítő üzemek szállítási gondokkal küzdenek. Megtorpant a gazdaság, de csak nem marad rajtunk a sok érték.. Aki elkötelezte magát a közösséggel, az nyugdíjasként sem lehet
közömbös.

Tárkányi István

Olyan délceg tartású 75.életévében is, az embernek rááll a szája, mintha könnyedén peregtek volna le évtizedei. Mint egy katonatiszt. A katonaság valóban kitörölhetetlenül összefonódott Tárkányi István életsorsával. Huszonkét éves korig a cseszneki családi birtokon élte a
zárt világú fiatal gazda eseménytelen mindennapjait. Tette dolgát napestig a 15 holdas birtokon. Képzelete addig terjedt, hogy ha önálló lesz, majd akkor megmutatja mennyit ér az ereje ...

Dehogyis gondolhatta, hogy az ö erejét másként méri majd a történelem.

Bevonult katonának, végig sem ért a hároméves szolgálat, amikor a "nagy politika" a maga útját járatta vele. Részt vett a felvidéki, a ruszinszkói, majd az erdélyi bevonuláson. Nem értette ő a nagy lelkességet, az otthonról jött levelek nem igazolták az ígéretet, hogy majd jobb lesz ... a nagyobb ország nagyobb kenyeret ad ... Utólag visszatekintve az is Tárkányi István balsorsa, hogy 1945. május 9-én Csehországban akkor esett fogságba, amikor Európa-szerte a békét köszöntve szóltak a harangok. 1947. szeptember 2-át mutatott a naptár, amikor újra feltűnt előtte a cseszneki vár ...

A történelem szabta kitérő után 9 holdon kezdte újra életét. Egy emberöltő volt már mögötte, 34 éves ekkor, és abból 12-t csak mások tudnának elszámolni. Lopkodva az időt, 1944 májusában nősült és már jól beszélt István fia, amikor először magához ölelhette. A gazdálkodás, bármennyi is volt később a beszolgáltatás, a szabadság örömét jelentette számára. Ennek a magára találásnak a gyümölcse második gyermeke, Margit, holott Tárkányi István már jóval 40. éve fölött jár.

Már-már módos gazda, két ló, négy tehén, növendékek, hízóbikák az istállóban, mikor 1959 télvégén "ide ér" a tsz-szervezés. Se ellene, se mellette nem kötelezte el magát Tárkányi István, annyira nem - igaz, a kislány betegen feküdt otthon -, hogy az alakuló gyűlésen sem volt jelen.
Jött aztán a küldöttség, hogy őt tette meg elnöknek a sokaság, álljon a Váralja élére. Tárkányi István számára máig megfejtetlen a talány, hogyan került az ö neve egyáltalán szóba ... Nem volt ő soha az emberek sűrűjében. A korabeliek meg igazán tudhatták "tartós távollétét" ... Talán az munkál- hatott az emberekben, hogy a "kolhoz" nem lesz hosszú életű, a rövid időt csak kibírják valahogy ...

A nem kért bizalom meglehetősen nyomasztotta az elnököt, de a napi munka kényszerítése - hogy vetni kell, az állatokat elhelyezni, hogy répaszelet érkezett a szentlászlói állomásra, ha áll a vagon fekbért
fizethetnek - hajtotta az embereket. Hogy szét ne hulljon az egész, az elnök állt a kaszások elé, emelte a legnehezebb zsákot és "szegény Dévényi János", könyvelő meg mozgó hivatallal, ő iskolai füzettel járt, jegyezte a teljesítményt, ki mit végzett, mennyi a bevétel, mennyi a kiadás ...

Kiadás az volt, de nem a tagságnak. Az első zárszámadáson, Tárkányi István emlékezete szerint, 18-20 forintot ért egy-egy munkaegység. de az sem pénzben. Az évközi "előleget" levonták, a végére kevés termény maradt. Tárkányi István 1913-as születésű. Az emlékidézés idején 75. évében jár. A múltat említve - "két év után beleuntam" - el-elbizonytalanodik a számokban, de az maradandó nagy élménye, hogy amit a közösség alkotott, különösen az egyesülés után és főleg az utóbbi években, az alapokhoz ő is hordta a követ.

A kőhordás jelképesen és szó szerint is értendő. Miután "beleunt" az elnökségbe, 1969 végéig raktárosként dolgozott. (Ördögalján az istálló padlástere volt a magtár. Oda hordták id. Kovács Dezsővel vállon a teli zsákokat. "Felvonó nem volt, mi mást tehettünk volna?") A föld nehezen fizetett, élni meg kellett valamiből, egyre nagyobb szerephez jutott
Cseszneken a kőbánya. 1970 januárjától Tárkányi István kőbányásznak áll. Ötvenhetedik évében jár ekkor és lassan-lassan gondolnia kell a nyugdíjra ... Igaz, akkoriban még 65 év a korhatár, de Tárkányi István már részese a "kedvezménynek": bő egy évet nyer a nyugdíjaskor fokozatos csökkentésével.

Aktív tsz-es munkája utolsó 7 évében igazi kőbányásszá válik. Mestersége beavatott tudója. Kitapasztalja hogyan és hol kell lyukat fúrni a gyutacsnak és valóságos robbantómesterré válik. Valójában nem a mesterség hajtja, hanem bármennyire is zord a munka, a természet nem méltányolja a kőbányász korát, a folyamatos kereset serkenti, az hogy alapot gyűjtsön a nyugdíjhoz. Az első nyugdíja - 1977-ben - 2800 forint volt, ami 1988 kora tavaszára 5400 forintra emelkedett.

Tárkányi István élete egyik kitérőjének tartja kőbányász múltját. Nagyobb élmény számára, amikor az első traktorhoz jutottak, nem felejtheti azt, amikor a Zörögalján az 50 férőhelyes tehénistállóval, szabadtartásos borjúnevelővel gazdagodtak. A legnagyobb fordulat azonban akkor következett be a Váralja életében - a 60-as évek közepén -,amikor a munkaegységet készpénzfizetés váltotta föl. Ez szinte kicserélte az embereket. Más lett a munka, még az emberek egymás közötti kapcsolatát is megváltoztatta.

Hordtam a követ. .. Az alapító nemzedék hordta emberül, ereje szerint.

Tárkányi István Kiváló Dolgozó kitüntetést kapott. Tartása délceg. csak a lábai ne fájnának. Tudja ő jól, hogy nemcsak a cseszneki hegy-völgy koptatta. Múltja eseményeiből azonban az emlékező nem válogathat. A nemzedékek egymás keze alá hordják a követ. ..

Török Gyula

Elmúlt 85 éves, de még mindig az udvar hátsó részében, az állatok gondozása közben találtunk Török Gyulára.

- Nem tudtam én soha életemben egy percig sem munka nélkül meglenni.
Csak hát, mostanában egyre nehezebb, fogy az erőm. Pedig, de sokat dolgoztam életemben             - mondotta, amikor a konyha melegében végül leültünk, hogy a régi időkre emlékezzünk.

Török Gyula és családja 1959, a tsz megalakulása előtt 13 kataszteri hold földön gazdálkodott. Gazdaságuk fő erősége a szarvasmarhatartás volt, 13--15 darab marha állt, nevelkedett mindig az istállóban. Ebből a nehezebb időkben is tudott a gazda mindig pénzt csinálni. A jobb módú középparasztok közé tartozott, amikor a szövetkezet megalakult. Ezt bizonyítja, hogy a szarvasmarhákon kívül két lovat, új szerszámokat, új kocsit, és akkoriban a legmodernebbek közé számító vetőgépet vitt a közösbe.

- Én már akkor sem voltam egészen fiatal ember, sok mindenhez értettem, így aztán a legkülönbözőbb munkaterületeken dolgoztam. Eleinte kocsis voltam, a bevitt lovaimat hajtottam. Később csikókat, lovakat gondoztam, de én értettem a kazlazáshoz is, évekig ott kellett lennem minden készülő kazalon. Gyalogmunkásként pedig kapáltam, kaszáltam, szénát gyűjtöttem, mindig ami következett. Szerettem dolgozni, így aztán nem volt összeütközésem soha a vezetőkkel, úgy éreztem, ők is becsültek engem.

- Hogy vált be a tsz itt Dudaron?

- Igen nehezen mentünk az ötről a hatra. Az első három évben például pénzt szinte nem is kaptunk, csak gabonát.
- Miből éltek?

- Nézze, az emberek akkor is feltalálták magukat, ki-ki szorgalma és vérmérséklete szerint egészítette ki jövedelmét. Én a háztájiban akkor is szarvasmarhákkal foglalkoztam, állatokat, tejet tudtunk eladni, így aztán megéltünk.

- Úgy tudom, Ön elég régen nyugdíjas már.

- Igen. 1969-ben mentem nyugdíjba 460 forinttal.

- Ebből akkoriban sem lehetett megélni.

- A háztájival együtt már igen. Szarvasmarháim között volt mindig kettő, amelyikeket szekér elé foghattam, így minden takarmány-betakarítást, háztáji föld megművelését meg tudtam oldani. Disznókat, baromfiakat tartottunk, így aztán jutott azért mindenre.

- Most mennyi a nyugdíja?

- Azóta elég szépen megszaporodott, most négyezer forintot kapok havonta. De még mindig van egy kis háztáji, kert, disznó, baromfiak. A teheneimet sajnos már el kellett adni, nem bírtam a gondozásukat. Hiába, ha megöregszik az ember, elfogy az ereje is.

- Mit tart Ön a tsz-mozgalomról?

- Szerintem jó, hogy jött a szövetkezet. Bár előbb lett volna. A magyar paraszt könnyebben élhetett, mint korábban. És idővel, amikor kicsit jobban ment, már nagyobb biztonságban is. A gépek sokat segítettek rajtunk. Ezt a tsz-mozgalom hozta, ezt nem szabad elfelejteni. Én szerettem együtt dolgozni a többiekkel. A közös kirándulásokra még ma is emlékszem. Szerettem énekelni, jó hangulatot csinálni, szerettek is ezért a társaim.

- A családról, gyermekekről viszonylag kevés szó esett a beszélgetésben.

Fiúk, lányuk házas már, az unokák iskoláztatása a fő feladat éppen. Jól vannak, sokat dolgoznak, de megvan mindenük.

Ábrahám Mihály

 A véletlen szerencse hozott össze Ábrahám Mihállyal. A község közepén, a nagy ABC előtt éppen őt kérdeztem meg még ismeretlenül, hogy hol lakik. Aztán lakásuk nagyszobájában telepedtünk le, ízletes borocska mellé - a felesége friss süteménnyel, kávéval kínált bennünket -, hogy az egykori nehéz időkről beszélgessünk. Mert Dudaron nehezen indult a tsz-szervezés. Bár 1959 tavaszán elkezdődött az agitálás, de csak az ősz végére állt össze úgy-ahogy a szövetkezet. Az alakuló közgyűlést november 22-én tartották Saját sorsáról szólva Ábrahám Mihály elmondta: ő kocsis lett először, mivel az egyéni gazdaságban lovai voltak, azokat hajtotta tovább a tsz-ben is. Volt takarmányos, télen hordták a trágyát, tavasszal vetettek, de a kereset igen alacsony maradt. A szövetkezet évekig a gyengék közé tartozott, így a jobban dolgozókat sem tudta megfizetni.

Ábrahám Mihály gondolt egyet, elég fiatalnak érezte magát még akkor, hogy fordítson az életén. 1960 végén beiratkozott Veszprémben egy gépkocsivezetői tanfolyamra. A tanfolyamot a saját pénzén végezte el, de a jogosítvány megszerzése után valóban más helyzetbe került. Már 1961-ben traktorra ülhetett, ami akkoriban egy csapásra jobb kereseti lehetőséggel kecsegtette a vállalkozó szellemű embert.

- Nem is hagytam volna fel a traktorvezetéssel, csak hát a balesetem miatt, ami 1969-ben történt velem, nem csinálhattam tovább. Pedig nagyon szerettem a traktort, merem állítani, tudtam is bánni vele. Úgy tűnt, ő is jól megvan velem, hiszen 3-4 ezer forintokat tudtam havonta keresni. Ez akkoriban nem volt rossz kereset.

- Mikor állt talpra valójában a dudari tsz?

- Megmondom őszintén, elég sokáig gyengélkedtünk. Az elnököket sem sikerült igazán jól kiválasztani, a tagság lelkesedése is igen sokáig késett, úgy hogy azt mondhatom, az 1974-es egyesülés hozott nálunk lényeges változást. Azóta - a másikat is beleértve - vállalkozó szellemű, jól gazdálkodó, megfontolt vezetői vannak az egyesült szövetkezetnek. A tsz mai tagjai nem panaszkodhatnak. Azt hiszem a jobbak közé tartozunk.

- Mi történt a balesete után?

- Sajnos, könnyebb munkára kellett beosztani, mezőőr lettem. A keresetem csaknem fele lett a korábbinak. Ez bizony nagy gondot jelentett a családnak. Azért persze megéltünk. Egy kicsit megerősítettük a háztáji gazdaságot, disznókkal kezdtünk foglalkozni. A baj csak az volt, hogy egy-egy disznón, amit eladásra hizlal az ember, kevés haszon marad. Néha több, néha kevesebb, manapság például szinte semmi. Nem is sokan vesződnek a háztájiban disznóhizlalással.

- Mikor ment nyugdíjba?

- 1982-ben, amikor a nyugdíjam alig haladta meg pár forinttal a 2700 forintot. Azóta már több mint ezer forinttal növekedett a különböző emelések folytán.

- Ebből élnek?

- Nem egészen. A mezőőri foglalkozásomat nyugdíjazáskor nem adtam fel. Ma azért kapott 3200 forintot. Ez ideig a disznótartást sem hagytuk abba. Megélünk, néha egy kis ezzel-azzal még a gyermekeinket - egy fiunk, két lányunk van, ma már családosak - tudjuk támogatni. Persze ők sem
hagynak magunkra minket. Az unokákat meg szinte mindennap látjuk.
Csak az egészség lenne jobb. Én is, a feleségem is sokat betegeskedünk ...
Úgy egyéb ként megvolnánk ...

Végül még a nagypolitikáról ejtünk szót, arról, hogy mennyit változott, fejlődött a világ, csak a mezőgazdaság nem került jobb helyzetbe, még mindig kiszolgáltatott az iparnak, a termeléshez szükséges ipari termékek árai túl gyorsan növekednek a mezőgazdasági termékeké pedig szinte egy helyben topog hosszú évek óta. Egy igazságosabb együttműködésre volna szükség ipar és mezőgazdaság között, ez jobban kedvezne a falun élőknek- mondotta Ábrahám Mihály.

Lölli    Lajos

Azon kevés tagjai közé tartozik a tsz-nek Löll Lajos, aki alapítóként kezdte, és ma is aktív dolgozó még. Igaz, az egészsége megromlott, a szívével, asztmájával kínlód nehéz fizikai munkát nem végezhet, ezért is vállalta a dudARI szarvasmarhatelep nappali őrzését.

- Itt az állatokra kell valójában ügyel- nem - mondta - hogy kárt ne tegyenek magukban és egymásban. Néha előfordul, hogy belemásznak a jászolba, ha beszorulnak valahová, fulladás és egyéb baleset is történhet. Hát ezt kell megelőznöm. Az a módszerem, hogy óránként végigjárom az egész telepet, így nem kerülheti el semmi rendkívüli a figyelmemet.

- Hány állatot gondoznak itt?

- Ezen a dudari telepen növendék szarvas marhák vannak, a számuk változó, de az átlagos létszám 450-480 darab. Három gondozó dolgozik a telepen, néha segítenem kell az etetésnél is, azt külön megfizeti a szövetkezet.

- Mennyit tud megkeresni?

- Úgy hatezer forintot keresek átlagosan. Volt ez több is, amikor libákat gondoztunk, de azok az idők elmúltak. Most ez van, örülök, hogy ezt a munkát el tudom látni.

Lölli Lajos a szövetkezet megalakulása előtt sem tartozott a helyi parasztgazdák közé. Bevándorlónak számít, hiszen 1957-ben költözött Dudarra. Ide nősült fiatalemberként, kezdetben az itteni erdészetnél kapott munkát mint fakitermelő. A szövetkezetben először lovakat bíztak rá, kocsis lett, a takarmány napi behordása tartozott a legfőbb feladatai közé.

- Ebben az időben bizony nem volt könnyű annak, akinek nem voltak tartalékai. Néha egyik-napról a másikra éltünk. A tsz alig fizetett valamit a munkánkért, legtöbbször csak egy kis gabonát adtak, azt adogattuk el, hogy a legszükségesebbeket meg tudjuk venni.

A nehezen élők többsége sem hagyta el azonban a tsz-t, kitartottak, s ma már azt mondják, jól tették. Az 1960-as évek végén már Dudaron is javult a helyzet, az egyesülés után pedig gyorsan a jobbak közé kerültek. Lölli Lajos egy ideig maradt még takarmányos, de az egészségi állapota megromlása után, 1978-tól a mai beosztását látja el, portás, nappali őr, tehát viszonylag könnyebb fizikai munkákat biztosít számára a termelő- szövetkezet.

- Mikor szándékozik nyugdíjba menni?

- Jövőre, 1989 tavaszán lesz esedékes, akkor töltöm be a hatvanadik évemet. Ha el is megyek nyugdíjba, azért szeretnék a szövetkezettel szoros kapcsolatot tartani, akár még dolgozgatni is valamit, ha az egészségem megengedi és a tsz-nek is szüksége van rá. Különösen az állatok mellett maradnék szívesen, azokat mindig jobban szerettem, mint a többi paraszti munkát.

Lölliéknek egy lányuk van, aki Veszprémbe ment férjhez és a Balaton Bútorgyárban dolgozik. Autójuk van, és elég gyakran megfordulnak Dudaron. Ilyenkor hozzák a két kis lányunokát, akik a nagypapát millió kérdéssel ostromolják. Néha még a délutáni pihenés is elmarad miattuk, olyan huncutok, elevenek.

 

KÖZSÉGÜNK ESEMÉNYEI

Elkelt a tsz. iroda

Valamikor nagy élet volt ebben az épületben, több mint húszan dolgoztak itt. Vezetők, könyvelők, béresek, jogász, földügyes, titkárnők, pénztárosok, kiszolgálva a tsz-ben dolgozó 420 fő fölötti létszámú dolgozót. A rendszerváltáskor, amikor a nagyüzemek elleni fellépés, a volt szocialista országok piacának elvesztése, a bizonytalan helyzet elkezdte kifejteni hatását ez a létszám radikális csökkenésbe kezdett.

A leépítések, szerkezeti átalakítások oda vezettek, hogy 2009-ben tulajdonképpen már csak ketten maradtunk az irodában Mónikával. Amikor nyugdíjba mentem Mónikát elküldték, az irodát bezárták, az ügyeket Varsányba vitték. Szolgálati lakássá történő átalakításban gondolkodtunk, aminek már tervezői alaprajz szinten voltak meg az előzményei.

Az elveszés, az elárverezés konkrét története hosszabb múltra nyúlik vissza. A veszprémi Comitas Szövetkezet indulását követő években a kereskedelem fejlesztéséhez pénzre volt szükség, és ezt klasszikusan hitelből kellett megoldani. A Comitasban jelentős 30 % feletti tulajdonrésszel rendelkeztek a varsányi cégek, így a hitel fedezet biztosításakor joggal várta el a szövetkezet, hogy innét kerüljön kiválasztásra egy vagyon elem. Így lett a mi irodánk a fedezet, négy kenesei baromfi istállóval, a vanyolai központi objektummal, és a Comitas lovászpatonai ingatlanjaival egyetemben. Úgy gondoltuk, nem sokat kockáztatunk, hiszen kereskedők ritkán mennek tönkre, no meg a hitel mögött 90 %-os állami garancia volt. Nem így történt. A világgazdasági válság felülírta a józan megfontolásokat. Amikor a válságot kirobbantó amerikai ingatlan spekulációs tőke látta, hogy ott baj van, átnyergelt a termény hiány miatt felfele futó terménytőzsdére, az egekbe emelve a gabona árakat. Nagyon örültünk, amikor a kukoricánkat 6000 forint fölött vette meg a Comitas mázsánként, és rakta be lovászpatonai új tározójába, még jobb ár reményében. Tavaszra aztán a spekulánsok kiszálltak a terménytőzsdéből, az árak felére zuhantak, a Comitas pedig ott maradt a hitelből vásárolt terményeivel. Becsődölt. Igaz Gőgös Zoltán akkori államtitkár megpróbálta megmenteni a pápai húsiparhoz hasonló módszerrel, de ez nem sikerült. A bank futott a pénze után, megpróbálta beváltani az állami garanciát. Sajnos abban az időben ilyen beváltók nagyon sokan voltak, pénz meg kevés, ezért az állam igen alaposan vizsgálódott. Kiderítették, hogy a Comitas a hitelt nem a szerződésben lefektetetteknek megfelelően használta fel, ezért a kérelmet elutasították. Több fordulós sikertelen egyezkedésünk után az irodát kiírták árverésre, ami aztán január elején vevőre talált.

Nagyon sok bomlást, felszámolást kellett végig élnem a rendszerváltás óta, de ez az egyik legszomorúbb történet. Az alábbi képeket látva alighanem sokan egyetértenek velem.

 

Azt kérdezték a kirakodást végző emberek, ez a vég kezdete, vagy a kezdet vége?

Ennek eldöntése még a jövőre vár.

                                                                                                                   Farkas Árpád

 

Polgárőr Egyesület közgyűlése 

Megtartotta szokásos évi közgyűlését a helyi Polgárőr Egyesület február 3-án 18 órakor a bakonyszentkirályi Művelődési Házban. Csillag Zoltán az egyesület elnöke bevezetőjében többek között elmondta: Átalakulás szükséges szigorúbb szabályokkal. El kell dönteni akarunk-e egyáltalán a megváltozott körülmények között tovább működni.  Ezentúl be kell jelenteni a szolgálatot a rendőrségnek. Őrsparancsnok nagyon szeretné, ha működne tovább az egyesület, mert a rendőrségnek segítségre van szüksége feladatai ellátásához.

Az egyesületek elnökeinek ezen túl kötelező lesz a megjelenés a járási egyeztetéseken. Elvárják, hogy katasztrófa esetén legyen bevethető az egyesület állománya. Új polgárőr igazolványok kiadására lesz szükség. Ehhez a fényképek már elkészültek, de el nem vitte senki a kiadáshoz. Szigorúbb, csaknem katonás feltételek között kell tovább működni.

• - Dr. Hutter Ernő hozzászólásában elmondta, a törvényeket általában be kell tartani. Ennek ellenére vannak olyanok, amiket nem lehet. Közéjük tartozik a polgárőrségről szóló is, elsősorban azért, mert a pontos feltételeket nem írja le. Az új törvénnyel a kontrolálatlan egyesületek kiszűrése volt a cél. Még várni kell, félévig talán kiforrja magát, érkezik új információ, ami a döntést megkönnyíti. Kár lenne ezt a tevékenységet megszakítani.
• - Papp Gyula, aki időközben megérkezett a rendőrség képviseletében elmondja: Az együttműködési szerződés feltételeit nem ismeri. A kötelmek túlzott fokozása bomlaszthat, ugyanakkor a rendőrségnek nagy szüksége lenne a segítségre. Már nyomozati feladatokat is kapnak a körzeti megbízottak, mert a megváltozott nyugdíj szabályok miatt a piacképes szakmával rendelkező nyomozók közül sokan elmennek a rendőrség állományából.
• - Vincze Lajos. Nem akarunk katonai szervezet lenni. A csoportok számát bővíteni kell, amibe be kell vonni a csesznekieket is. Öt fősre kellene növelni a csoportok létszámát, így kevesebb szolgálat jutna egy emberre. Egyesület szinten kevés a teljesített óra, ezen javítani kell.
• - Egyéb észrevételek is elhangzottak a résztvevők szájából.

Csillag Zoltán válaszában elmondta a 3 fős csoportokat elfogadhatónak tartja. Állami támogatásnak olyan feltételei vannak, amiket nem szeretnénk teljesíteni. Az egyesület tevékenységére a falunak szüksége van, ezért javasolja a további működést, de a végleges döntéssel meg kell várni a feltételek tisztázódását.

 

 

 

                                                                                                                   Farkas

                                                                              Farkas Árpád

 

Télbúcsúztató az iskolában

Minden tanévben az egyik legizgalmasabb esemény az iskolában a gyermekek farsangja. A lebonyolítás helyszíne évente más-más község kultúrházára esik. Ebben az évben az oszlopi szülői munkaközösség vállalta a megrendezést.

 

 

Ők mesterei a közösen szervezett programoknak. Ezt most is bizonyították, hiszen percek alatt jó hangulatot teremtettek azzal, hogy önfeledten beálltak a gyerekekkel táncolni. A valódi  „mulatozást" az alsó tagozatosoknál a gondos szülői kezek által készített ötletes jelmezek bemutatása előzte meg, a felsősöknél pedig a tréfás jelenetek csaltak gyakran mosolyt a szülők arcára.

Legnagyobb sikert az alsós jelmezesek közt a" pók" aratta, míg a felsősök farsangi mókái közül a hatodikosok „Az iskola maga az élet" című előadása nyerte el a közönség tetszését.

Mindenki feszült figyelemmel kísérte a tombolasorsolást is, mert valamennyien szerettek volna egy -egy szép, hasznos tárggyal gazdagodni. A gyerekek szerint a torták, sütemények finomak voltak, a zene szintén megmozgatott diákot, tanárt és szülőt is egyaránt.

 Reméljük, hogy a következő évben még nagyobb lelkesedéssel készülnek majd a diákok, talán kivétel nélkül valamennyien, a telet búcsúztató farsangra.

 

Farkasné Ábrám Csilla

 

VÉLEMÉNY

Meddig tart a kitartás

 Gondolta feladom, elég reménytelen küzdelem helyi újságot szerkeszteni, segítők nélkül. Lemaradok sok eseményről, nincs kontroll, nincs, aki megmondja ez így nem jó, ez értelmetlen, és mit tudom én mennyi kritika lenne megfogalmazható, amiből épülni lehetne. Meg egyébként is minek ez nekem? Hiányoznak a gépelgetések, az éjszakába nyúló képfeltöltések? Közben azért birizgálja a fantáziámat ma hányan kattintottak rá az oldalra? Már megint huszonhatan, pedig nem is tettem fel hetek óta semmit, elkéstem, nem olyan formás amilyennek látni szeretném.

Nekiállok újra, keresgetem a felrakott, de meg nem jelenő képeket, írom a szavakat, spekulálok hozzam-e a hirdető táblán látott érdekes plakátokat.  Talán érdekel ez még napi „húszon" embereket, talán bírom még szusszal és lélekkel egy darabig. Egyszer persze abba hagyom, de addig még kitartás, kitartás nekem, kitartás a kedves olvasónak. Persze neki könnyebb, csak odébb kell kattintani.

                                                                                                                            Farkas Árpád

ANEKDÓTÁK, VICCEK

 Hajnalban kopognak egy mekkai könyvesbolt ajtaján. A tulajdonos álmosan nyit ajtót. - Mit akar?
- Korán van? 

 Az óvónő megkérdi Pistikétől:
- Tudod-e, miért kel ki a kiscsirke a tojásból?
- Mert fél, hogy őt is megfőzik!

Kvíz a televízióban:
- Tehát, Ön mindent tud a fociról?
- Igen.
- Jól van. Akkor árulja el nekünk, hogy hány lyuk van a hálón..

Egy srác találkozik az erdőben a jó tündérrel.
- Mivel épp jó kedvem van, teljesítem két kívánságodat.
- Csak kettőt? Legyen már három, mindig annyi szokott lenni.
- Oké, legyen három. Mi a másik kettő?

Két óvodás beszélget:
- Én egy villanyvonatot kérek a szülinapomra. És te mit kérsz?
- Tampont.
- Az mi?
- Nem tudom, de lehet vele síelni, teniszezni és úszni is.

Mi a különbség az izgalom és a stressz között?
Az izgalom az, ha a feleséged terhes. A stressz az, amikor a titkárnőd.


Ha egy nő egyenlő akar lenni a férfiakkal, akkor nincs benne semmi ambíció.


Miben hasonlít a hegyi pásztor és a sziklamászó?
Mindkettő marhára vigyáz a hegyen!


Szőke nő kifakad a férjének:
- Elegem van az egészből! Sosem jössz haza időben, éjszakára is kimaradsz.
Megcsalsz fűvel-fával! Most már abban sem vagyok biztos, hogy te vagy a
gyerekeink apja!

Mit mond az orosz a halálos ágyán?
- Szent Péter vár.

A férfi csomagol. Feleség: - Hát te meg hová készülsz?
- Tudod van a déltengeren egy sziget, ahol a férfiak minden egyes szeretkezés
után 25 márkát kapnak.
- Aha, akkor én is megyek. Látni akarom, hogy jössz ki a havi 25 márkádból! 

 - Mi lesz a mackóból, ha kettévágja a vonat?
- ???
- Mackóalsó és mackó felső!

Egy maszkos rabló betör egy bankba és a pénztárost arra kényszeríti,
hogy a zsákjába rakja be az összes pénzt. Amikor éppen elhagyni készül
a tetthelyet, az egyik ügyfél lerántja róla a maszkot. A rabló habozás
nélkül lelövi.
Körbenéz a bankban, és észreveszi, hogy egy másik ott tartózkodó
ügyfél tágra nyílt szemekkel bámul rá. Őt is lelövi, majd elkiáltja
magát:
- Na, ki látta még az arcomat?
Néma csend, mindenki a földre szegezi a tekintetét. Pár másodperc
múlva egy öregúr megszólal:
- Azt hiszem, a feleségem vetett Önre egy pillantást!

Parasztbácsi nyelvtanból vizsgázik. A következő szavakat kell mondatba
foglalnia: mennyi, ennyi, annyi.
Parasztbácsi mondata:
-- El kéne mennyi a disznóknak ennyi annyi!

Oldal: Váralja tört. 2012. február
K ö z é l e t - © 2008 - 2024 - szentkiralyikozelet.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat