SZEMELVÉNYEK

 

Hűség a Bakonyhoz című kiadványt Huszár Zoltán vezette szövetkezet jelentette meg, Turai Lajos írta. Ebből idézem a következő részt:   

  

"A megújult vezetőség jó munkát végzett"

Elnöki minőségében 1987. február 13-án állt első ízben Huszár Zoltán a Váralja közössége elé, hogy számot adjon egy év gazdálkodásáról a zárszámadó közgyűlésen. A dudari művelődési házban tartott eseményt a tsz határain túl is élénk érdeklődés kísérte. Az érdeklődés annak szólt, hogy az évközi váltás - Szakács István elnök nyugdíjba vonulása - nem okozott-e törést a szövetkezet gazdálkodásában. A tsz erkölcsi-morális tartása, szervezettsége, műszaki megalapozottsága kiállta a próbát. A Váralja Tsz eredményes évet zárt 1986-ban.

A közgyűlésen 189 szavazásra jogosult tsz-tag vett részt. Sok vendég is jelen volt: szomszédok, a partnervállalatok, a területi és a helyi szervek képviselői. A résztvevők között köszönthette az elnöklő Hanich György Gyuricza Lászlót, az MSZMP Veszprém Megyei Bizottságának első titkárát, dr. Gáncs Lajost, a megyei tanács osztályvezetőjét, jelen volt a Pénzügyminisztérium, a megyei és az országos érdekképviselet, a szlovákiai (cachticei) testvérszövetkezet megbízottja.

Három évtized - éstovább!

A Váralja Termelőszövetkezet tagsága sajátos jubileumi közgyűlést tartott 1989. február 15-én Dudaron a község elegáns művelődési házában. A zárszámadó 30. volt az események sorában -, ha úgy vesszük, hogy
Veszprém megyében 1959 kora tavaszán alakultak "tömegesen" a szövetkezeti nagyüzemek. így igaz. A történelem őrzi: 1959. február 24. a bakonyszentkirályi Bakonyalja alakulásának ideje. A cseszneki Váralja
Tsz alakuló közgyűlését 1959. március 14-én tartották. A dudari Jószerencsét születési bizonyítványában az 1959. november 21-i dátum szerepel. Itt Dudar már némiképp eltér a "tömeges" alakulás idejétől, de nemcsak a novemberi idő ponttal. Dudaron korábban is működött termelőszövetkezet; a Petőfi Tsz alapítási idejét 1956. március 14-ével rögzíti a krónika és rövid fennállása 1956. december 31-ig tartott. A Jószerencsét létrejötte valójában újraalakulás volt, amikor a község minden gazdálkodója csatlakozott a nagy vállalkozáshoz ...

A 30. zárszámadó közgyűlésnek további előzménye, hogy az igazi jogelőd tsz, a bakonyoszlopi Jóbarátság Ill. típusú termelőszövetkezeti csoport 1952. február 15-én alakult. Ez a közös gazdaság tartósnak bizonyult. Olyannyira, hogy minden vihart kiállt és jóval az 1959-es nagy fordulat után hozzá csatlakozott 1968. január 1-jei hatállyal a bakonyszentkirályi Bakonyalja és a cseszneki Váralja Tsz. A sok név után, hogy mindből maradjon valami, így lett Bakonyoszlop központtal Bakonyváralja Jóbarátság Tsz az egyesült nagyüzem neve. (A négyes fogat kialakulása Dudar egyesüléséveI1974. január 1-jéhez kötődik.)

A Váralja Tsz-nek nem lehet olyan fontos eseménye, hogy a közös út fölidézése közben ne emlékeznének illő tisztelettel az alapítókra. Bármennyire is kicsi volt, bármennyi gonddal-bajjal küzdött is a bakonyoszlopi
Jóbarátság Tsz, a kezdetet jelenti. A "jubileumi" közgyűlésen újólag elhangzott: tizenhárom család kezdte, 1945-ös újgazdák, egykori nincstelenek álltak össze, hogy változtassanak nehéz sorsukon. Az alapító elnök,
.Balaskó Lajos, az egyesült nagygazdaság nyugdíjas tagja. Bárhogy is vesszük, kössük az alapítás évét 1952-höz vagy éppen 1959-hez - 1987 és 1988 külön figyelmet érdemlő szakasza nemcsak a
Váralja Tsz történetének, hanem a hazai szövetkezeti mozgalomnak, sőt még átfogóbban a magyar agrárgazdaságnak. Erre az időszakra esik a
magyar népgazdaság korábban nem gondolt, már-már kirobbanó válsággal fenyegető elnehezülése. Az ország eladósodása kritikus ponthoz jut, az agrárolló olyannyira kinyílik, hogy a termelőszövetkezetek jelentős hányada képtelen a bővített újratermelésre, korábban a középmezőnyhöz tartozó gazdaságok helyzete megrendül, válik törékennyé. A gazdálkodás feltételeinek romlása együtt jár a lakosság minden rétegét érintő infláció felgyorsulásával, a személyi és a közösségi adóterhek növekedésével. A negatív képet tovább homályosítja, hogy nem enyhül az agrártermékek külpiaci helyzete, az élelmiszergazdaság terheit csak súlyosbítja a hazai lakosság alaposan megcsappant vásárlókészsége. Mindehhez járul, különösen 1988 végétől, az új politikai szerveződéseknek az agrárszféra helyét, teljesítményét megkérdőjelező "kritikája".

E kötet történelemidézése 1988-cal zárul. Ha igazán érzékeltet ni akarjuk a Váralja Tsz életerejét, akkor azt mindennél meggyőzőbben az mutatja, hogy a termelőszövetkezet ezeket a kritikus éveket is átvészelte, képes volt talpon maradni. Sőt, ekkor mutatta meg igazán, hogy a szövetkezet nem egyszerűen munkahely , hanem az emberek, tsz-tagok és alkalmazottak szociális közössége is. Ha mérséklődött is a gazdálkodás eredménye - a tsz nyeresége 1987-ben valamivel meghaladta a 12 millió forintot, 1988-ban 8,4 millió forintra csökkent - a működés feltételei nem rendültek meg. A tagság, a dolgozó közösség különösen nagyra értékelte, hogy 1988-at végül is 100 ezer forintot meghaladó személyes keresettel zárta (1987-ben 80 ezer 317 forint volt az egy dolgozóra jutó kereset átlaga) és a növekedés az infláció emelkedésének ütemét is meghaladta. Veszprém megye 39 termelőszövetkezete közül a kisebbség volt hasonló helyzetben ... A fentiek ismeretében okkal tehető föl a kérdés: mitől a Váralja Tsz gazdasági kiegyensúlyozottsága, morális tartása, hisz a környezet, a negatív külső hatás éppen úgy érte, mint bármely másnagyüzemet ... Itt, a zord bakonyi klíma viszonyai között élő emberek edzettebbek mint azok, akiket kegyeibe fogadott jó sorsuk. A Váralja Tsz tagjai már a szövetkezet megalakulása előtt tudva tudták, hogy itt csak a földből megélni, boldogulni nem lehet. Itt a kiegészítő ipari tevékenység, a kínálkozó. természeti erőforrások szekerükbe fogása létfontosságú. A Váralja Tsz több lábon áll.

Növény termesztése ugyan jórészt a szarvasmarha-tenyésztés kiszolgálását kapta feladatul, de árunövény-termelése is számottevő. Ezen a vidéken is évek óta kísért az aszály, a megváltozott, a megváltoztatott lehetőségekre mégis jellemző, hogy a gazdaságban 1988-ban a búza hektáronként 4,6 tonnával fizetett. Ilyen termés a kisparcellás gazdálkodás körülményei között elképzelhetetlen lett volna! Nem a föld minősége változott meg a tsz-es évtizedek alatt, hanem a földművelő szakmai tudása, a gazdálkodás eszköztára. A földvédelem lehetősége a gyepesítése, eszköz az erózió, a talajlemosódás ellen, de a tudatos talajerő-gazdálkodás és azt kiegészítendő a talajmeszezés - a saját mészkőbányából visszajuttatva - is megteszi jótékony hatását. 1987 nyarán az aratás idején több mint 100 milliméter csapadék hullott e vidékre.
Technikai eszközök híján tönkrement volna a kalászosok termése. A tsz szárítójának működése ugyan alaposan megnövelte a költséget, de egyben meg is mentette a termést. A gép, a technika szövetségese lett az itt gazdálkodónak.

A termelőszövetkezet súlyos anyagi áldozatok árán alapjában átrendezte szarvasmarha-tenyésztését. A korszerű tehenészet kialakítása - természetszerű tartáskörülmények, emberkímélő gépesítés, egyidejűleg a
tenyésztés magasabb színvonalra emelésével- az ágazatot a gazdaság egyik megbízható jövedelemtermelőjévé tette. Míg 1986-ban 3700 liter tejet fejtek tehenenként, az átlag 1988-ban kevés híján elérte a 4800 litert! És közben nőtt az állomány - a gazdaság 1988-ban 2 és fél millió liter tejet értékesített! - javultak az állategészségügy körülményei, csökkent a borjúelhullás, az ágazat gazdaságon belüli megítélése is alapvetően meg- változott. A tisztes nyereség láttán az ágazatra fordított milliókat jó
befektetésnek tartja a közösség. A termelőszövetkezet kiegészítő üzemei ugyan tükrözik a magyar gazdaság megtorpanásának jegyeit - a megrendelések ütemtelensége, alapanyaghiány, exportálási gondok -, de azt is igazolják, hogy a vásárlóhoz, a piachoz való gyors alkalmazkodással úrrá lehet lenni a nehézségeken. És a kiegészítő részlegek nemcsak jövedelemgyarapítók, hanem a foglalkoztatás bázisai is. A természet azzal, hogy a mészkő, a fa nagy érték - visszajuttat, amit "elvett" az eredményesebb mezőgazdaságtól.

A bakonyi ember edzettsége egyszerre jelent fizikai és szellemi egészséget és készenlétet. Kitartást a természeti viszonyokkal szemben, frissességet és leleményt a lehetőségek megítélésében. Ezt a képességet az itt élők nemzedékről nemzedékre hagyományozzák.

A Váralja Tsz tagjai bíznak a kibontakozási program sikerében, abban, hogy az ország úrrá lesz feszítő gondjain. Kritikusan látják saját teendőiket is. Tudják jól, hogy nincs a gazdálkodásnak egyetlen olyan területe sem, amelyről azt- tarthatnák: ez a csúcs, innen nincs tovább. És amit közös kincsnek tartanak: nemcsak bizalmuk, erejük is van hozzá, hogy új fejezetet írjanak a gazdaság történetében. 

                                                                                             

 

 

Öregszem2

 

"Érdekes dolog ez, kezdek emlékezni a történelemre. No, nem a memóriám javult meg hirtelen, hanem az idő halad." Írtam az előző számban. Tudtam persze, hogy még korábbi dologra is emlékszem, ez pedig 1956. októbere.

 

Akkor kezdtem az iskolát, ami tele volt új arcokkal, és új ismeretekkel. Alig szoktam bele egy kicsit, már jött is a nagy izgalom, a forradalom. Igazából csak töredékekre emlékezek, de ez is érdekes lehet. Az eseményeket meg kellett tárgyalni, ezért a férfiak szabad idejükben a kocsmába mentek. Apám is sokat volt el hazulról, amiért aztán anyám rendszeresen morgott vele.

• - Egyszer egészen nagy hírrel jött haza. Rövidesen jön egy század katona, akiket meg kell ebédeltetni. Szegények az erdőben bujkálnak, nem tudják hova álljanak, és napok óta csak vadkörtén élnek. (Van október végén vadkörte? Nem tudom biztosan, de ez volt az indok, az tuti.) Lett nagy veszekedés, valami ilyen féle: aztán hogyan, miből etessek meg egy egész század katonát, nekünk nem marad semmi. Lassan körvonalazódott a megoldás, szalonnás sonkás tojás lesz az ebéd. Persze abból sem volt elég, be kellett vonni a jó szándékú szomszédságot. Összedobták az biztos, mint ahogy a padokat, meg az asztalokat is. Ezek a bejárat elé kerültek az udvarra. Arra emlékszem a legnagyobb gondot a kenyér jelentette. Ezen sokat küzdöttek szüleim, meg az időközben előkerült segítők. Valahogy aztán megoldották. Nem tudom honnét lett annyi kenyér. Megjöttek a katonák, lett hatalmas nyüzsgés az udvaron. Három teherautóval a Csapásra álltak be, arról ugráltak le parancsszóra. Megették, befalták az ebédet, indultak. Két katona elkapta az aranyos cirmos macskánkat, és feltette az egyik autóra. Úgy emlékszem éktelen sírásba kezdtünk, de én biztosan azt tudom. Valahogy eljutott a parancsnokhoz „panaszunk". Leállította az autót, visszaadták a kiscicát.
• - A szembe-szomszéd legény, Blöki, azt mondta, ő felmegy Pestre, megnézi, igaz-e a hír, amit beszélnek, lógnak a kommunisták. El is ment, de napokig nem jött haza. Nagy volt az idegesség a környéken, aggódtunk Blökiért. Egyszer aztán elkerült. Szaladtunk át, valaki kérdezte tőle, mi a hír. Ő csak röviden annyit válaszolt, lógnak.
• - Nagyapám bátyja annak idején azok között volt, amikor József Attilával szólva „kitántorogott Amerikába másfél millió emberünk". Hazajönni nem tudtak, hát küldtek szép amerikai képes fali naptárakat. Ezek lógtak többek között a kisszoba falán is. Egyszer szaladt át egy néni - talán Böske néni, a Blöki anyja - rejtsétek el az amerikai képeket, mert bejöttek a ruszkik. Talán még azt is mondta, agyonlövik, akinél ilyet találnak. Volt a kisszobában egy kis hengeres vaskályha, abba gyömöszöltük be az amerikai falinaptárokat. (A konszolidáció éveiben aztán hazajöttek István bátyámék Amerikából. Ez, ha jól emlékszem 1962-ben volt. Mindenesetre az előző számban, a tsz. alakítás utáni lépcsős tehén fogatokat bemutató képemen már ők ülnek a kiránduló szekér bakján.)
• - Egyik eset apám azzal, hírrel jött haza a kocsmából, hogy szerveznek egy teherautót, ami elviszi a határra a disszidálni akaró családokat. No, ebből lett ám igazán veszekedés. Mi gyerekek csak izgatottan kussoltunk a felnőttek lábainál. Anyám végső érve, úgy este 10-11 óra tájt az volt, én a házamat itt nem hagyom. Megjött a teherautó, dudált, apám kiment szólni, hogy nem megyünk. Szerintem egyikünk sem bánta meg. Volt, aki elment. Anyám egyik unokatestvére, amikor átért a határon állítólag visszakiabált, átértem, szabad földön vagyok.
• - Ennyi az emlékezet, de volt, amit csak utólag, már felnőtt fejjel tudtam meg a család 56-os szerepléséről. Kálmán bátyám például, aki akkor tűzoltó volt a bányánál, letépte az iroda épület homlokzatáról a vörös csillagot, és azon táncolt. Ki is rúgták rendesen a bányától 57-ben. Apósom 56-os szereplését már a házasságkötésem után ismertem meg. Leírta egyszer a kettőezres évek elején az emlékeit. Kivonatosan a következő cikkben közreadom.

                                                                                                                               Farkas Árpád

                                                                                                         

Ábrahám Vince tanár visszaemlékezései:

     Egy kis bakonyi faluban Dudaron élek, ami ma már csendes, de jó pár évvel ezelőtt a megye szénbányászata egyik jelentős helyének számított. Velem együtt számtalan fiatal megélhetési forrása volt a bánya.

    Én már életem alkonyához érkeztem, és ilyenkor, mint oly sok ember vissza-visszatekintek az elmúlt évekre. Ezen az úton felsejlenek olyan pillanatok, amelyek boldogok voltak, de bőven akadnak olyanok is, amelyek sok fájdalmat okoztak nekem. Ezek közül kiemelkedett 1956. Hogy miért? Talán több okból is. Huszonegy éves fiatalember voltam tele ambícióval és hittel, megváltó nagy tervekkel, ami egy kicsit táplálkozott abból a neveltetésből, amit a népi kollégiumban kaptam: a szabadság utáni vágyat, az igazságtalanság elleni harcot, őseink tiszteletét. Nem gondoltam én még ekkor arra, hogy az embernek nem mindig szabad érzelmeit és gondolatait őszintén megvallani, 1956 kapcsán ezt is megtanultam.

Miért voltam boldog? Hogyne lettem volna, hiszen egyik álmom ez év tavaszán, áprilisban teljesült, mert feleségül vettem azt a lányt, akit régóta szerettem, és akit az élet mostoha sorsa miatt szintén megpróbáltatások elé állított. Úgy éreztük, miénk a világ és ketten együtt minden akadályon úrrá tudunk lenni. Életünk akkor teljesedett igazán be, mikor megtudtuk, hogy gyermekünk lesz. Ennek a harmóniának a varázsa hamar megtört.

     Hogy jobban megértsék akkori érzelmeimet, a történetet talán ott kell kezdenem, amikor 1945. kora tavaszának egyik reggelén eltűntek a házakból a beszállásolt német katonák, szétfutott a hír a faluban „Csetény felöl gyünnek a ruszkik" Megjöttek, őket is beszállásolták, de a háború borzalmai lassan véget értek. Nekilátott az ország eltűntetni a háború nyomait. Fiatalok voltunk, hittük, ezután jobb lesz, neki is láttunk tenni, dolgozni, romokat takarítani és építeni.

        Családom életét nagymértékben befolyásolta, hogy édesapám egy baleset következtében még megszületésem előtt meghalt. Édesanyám, falunk köztiszteletben álló bába nénije, szülésznője nehéz körülmények között nevelt bennünket bátyámmal. Az elemi iskola után, 1947-ben, tanítóim Kiss László és Kovács Julianna, későbbi Aradvári Lászlóné, valamint Acsay tiszteletes úr javaslatára a község támogatásával továbbtanulni küldtek Pápára a református fiúiskolába. Az ötletet Csoó Sándor, a Nemzeti Parasztpárt helyi embere, barátom édesapja vetette fel. Szállást apápai PetőfiSándor Népi Kollégiumban kaptam. Ez meghatározó momentumnak bizonyult későbbi életemben. A döntéshez az igazi ösztönzést az a gyerekes kíváncsiság adta, hogy barátom - aki már ott tanult - azt állította, Pápa környékén felfele folynak a folyók. Emlékezetes volt az iskolakezdés pillanata. Lovas kocsival mentünk Pápára, amit Csoó Sándor bácsi hajtott. A kocsira felpakoltuk a ruhámat, az evőeszközöket, szalmazsákot. A kocsi alatt végig futotta az utat Sándor bácsiék kutyája is. A kollégiumban a sok gyerek számomra rengetegnek tűnt, amitől egy kicsit bizony megijedtem. Csak akkor nyugodtam meg, amikor kiderült, ezek a fiúk hasonló sorsúak, sőt olykor még szegényebbek is nálam. Néhányan bizony gyalogosan költöztek be Pápára. A kollégium díja öt forint volt havonta. Búcsúzáskor Sándor bácsi azzal hagyott magamra, „soha el ne felejtsd, honnét jöttél, visszavárunk a faluba".

Talán minden pápai iskolába jártak a kollégiumból szegény falusi gyerekek. Itt igazi demokratikus szellemű nevelés folyt. Megdöbbentett bennünket, hogy a szegényekért kiálló, lelki támogatónkat, Rajk Lászlót, 1949-ben letartóztatták.Rajkot hamarosan kivégezték, ezzel véget ért a Népi Kollégium élete is, visszakerültem szülőfalumba Dudarra, a mai általános iskola utolsó évét már itt fejeztem be.

A bánya technikusi oklevél megszerzése után a dudari bányához kerültem gyakorlatra. Itt megismerkedtem, majd szembesültem a bányászok nehéz sorsával, rabszolgamunkájával. A verejtékes munka nem állíthatta meg az élet folyamát, így 1956. áprilisában megnősültem. Házépítést tervezgettünk, mert szülői házunkat a bánya keltette talajmozgások miatt le kellett bontani, így az egész család évekig albérletbe kényszerült.

        Ilyen körülmények között éltem, a szívemben mélyen gyökerezett demokratizmus iránti vággyal, a valóságban a szólásszabadság hiányával küszködő országban. Amikor meghallottuk a budapesti forradalom híreit, természetes lelkesedéssel fogadtuk azt. Nem sokára a falunkban is megkezdődött a szervezkedés, 1956. október 26-án, egy pénteki nap reggelén. Munkába menet már egyre többen beszélgettünk arról, mit kellene nekünk tenni. Tulajdonképpen még csak azt fontolgattuk, hogyan lehetne segíteni a Budapesten harcoló fiataloknak, amikor megérkeztek zirci munkatársaink a munkásvonattal. Itt találkoztam Boldizsár Gábor barátommal, tatabányai osztálytársammal, a zirci csoport tagjával. Ő már olyan információkkal rendelkezett, hogy a vasutasok sztrájkja miatt visszafelé már nem megy a vonat. Beszélgettünk, hogy nekünk is tenni kellene valamit. Az ő kezdeményezésére kezdtünk el tüntetni - kb.30-40 ember-  a bánya igazgatósági épülete előtt. A felfokozott hangulatban szinte mindenki tudott valami új hírt mondani a forradalmi főváros eseményeiről. Amikor megérkeztek a vállalat vezetői, megkérdezték, mit akarunk. A lázongó tömegből különböző, köztük szélsőséges vélemények hangzottak el, volt olyan bányász is, aki rögtön fejszével akart nekirontani a vezetőknek. Ezt természetesen nem hagyhattuk. A vállalat főmérnöke, országgyűlési képviselő, azzal próbálta leszerelni az egyre dagadó tömeget, hogy elismerte, a kormány hibás politikát folytatott, de ezeket a hibákat majd kijavítja. Követeléseink pontos megfogalmazásáig nem jutottunk el. A követelések kidolgozására és továbbítására a tömeg egy bizottság felállítását javasolta. A négy-öt fős bizottság tagjai között elhangzott az én nevem is. Az igazgatói irodában ültünk le a vállalat vezetőivel, és itt, támaszkodva a veszprémi egyetemisták előző este hozzánk eljutatott röplapjára, megfogalmaztuk követeléseinket.

        Az igazgatósági épületből kijutva az összeállítást Boldizsár Gábor ismertette a tovább bővülő tömeggel. Elhatároztuk, gyalogosan Zircre megyünk Dudar községen keresztül, és közben magunkhoz hívjuk a velünk szimpatizálókat. A falu határában, a Szabadság-aknánál már egy nagyobb csoport gyülekezett, akik szintén csatlakoztak hozzánk. Boldizsár Gábor felolvasta követeléseinket, én rövid beszédben buzdítottam őket a forradalmi fellépésre a következők szerint:

„ Munkatársaim! Azt halljuk a rádióból, hogy hibázott a kormány, mert népellenes törvényeket hoztak, de itt van körünkben főmérnökünk, aki országgyűlési képviselő, felkérem jöjjön ide a dolgozók elé, és számoljon be, ő miért szavazta meg a népellenes törvényeket."

        A főmérnök elismerte a hibákat, és igyekezett tompítani a hangulatot. Immár a Szabadság-akna dolgozóival bővülve, elindultunk Zirc felé. Az erdő mellett, ahol a bánya robbantószer raktára volt, találkoztunk egy kisebb csoport tüntetővel, akik Zircről jöttek Dudar felé. Ők is csatlakoztak hozzánk, és a tömeg Kossuth- nótát énekelve különböző jelszavakat, mondatokat skandálva a budapesti egyetemistákat, ifjúságot éltetve Nagyesztergáron át Zircre vonult. Az első sorokban mentem, velem tartott terhes feleségem is. A hangulat bizakodó volt. A zirci Rákóczi tér tájékán vonultunk, amikor egy idősebb ember nemzeti színű zászlót hozott, és a sor szélén haladó tüntető kezébe nyomta, mondván, hogy ez a volt leventezászló, amit ő rejtegetett. Hazafias dalokat énekelve érkeztünk a hősi emlékműhöz, ahol már nagy tömeg gyűlt össze. A Himnusz énekélésével kezdődött a nagygyűlés, ahol hazafias megnyilatkozások hangzottak el, és Boldizsár Gábor ismertette a dudari bányászok követelését. A „Talpra magyar" után egy kijelölt küldöttség a József Attila legényszállóra vonult, ami ezt követően, mint egy forradalmi központ működött. A küldöttségnek én is tagja voltam, amely kibővülve a járás parasztságának, értelmiségének, kisiparosainak és a honvédség Zircen lévő parancsnokságának küldötteivel megkezdte munkáját. Megfogalmaztuk a zirci járás népének követelését. (A követelések írásba foglalt változatát elküldöm Önöknek) Az anyag Budapestre a Minisztertanácshoz, illetőleg a felkelőkhöz való eljuttatására egy 16 főből álló bizottságot hoztunk létre. Még a nap folyamán egy „Fakarusz" munkásbusszal vágtunk neki a fővárosba vezető útnak, hogy követeléseinket átadhassuk. Előbb Veszprémbe mentünk, onnan a 8-as úton Székesfehérvárnak tartottunk. A nyolcason szinte kilométerenként igazoltattak bennünket, mert a járművünk elejére kitűztük a kivágott címeres nemzeti zászlót. A nép lelkesedését, hangulatát jelzi, hogy Székesfehérváron, amerre az autónk elhaladt, minden ablakból integettek és nemzeti színű zászlót lobogtatva, üdvözöltek bennünket. Székesfehérváron egy útelágazásban harckocsi állt, mellette katonák. Igazoltattak bennünket, és közölték, nem mehetünk Budapestre. Némi alkudozás után elértük, hogy három személyt, köztük Boldizsár Gábor barátomat, tovább engedték a busszal. Tizenhármunkat pedig visszafordítottak Fehérvárra. Mi, a visszairányítottak a vasútállomás épületében tartózkodtunk szombat reggelig, amíg Dudarról egy másik „Fakaruszt" küldtek értünk.  Ezzel jutottunk ki Sárkeresztesre, ahol akkor tüntetés zajlott. Erről csak annyi emlékem maradt, hogy a tüntetők vezetője egy testes asszonyság volt, akinek irányításával a tanácsházáról valakit ki akartak hozni, de az ellenállást látva meggondolták magukat. A Budapestre tartó csoport sem jutott el a fővárosba, mert őket a harcoló felkelők fordították vissza Nagytéténytől azzal, hogy eljuttatják a követeléseket Nagy Imre miniszterelnökhöz, illetve a Minisztertanácshoz.

        Hazaérkezésünk után a küldöttség feloszlott, mindenki ment a saját munkahelyére. Velem a dudari szénbányánál közölték, hogy megválasztottak a Munkás Tanács tagjává. Kicsit nehezményeztük, hogy nélkülünk alakították meg az általunk javasolt testületeket, de azért a megbízást elfogadtuk. Egy fegyveres őrség felállítását terveztük, mivel fontos feladatnak tekintettük a rend megőrzését, az üzem és a falu értékeinek megóvását. A Munkás Tanácsnak feloszlatásáig tagja voltam. A sztrájkőrséget folyamatosan fenntartottuk.

        Hazaérkezve a faluban nagygyűlést szerveztünk, megalakítottuk a Nemzeti Bizottságot, amelynek az elnöke, Aradvári László, a falu elismert pedagógusa lett. A megalakulás után ő gyorsan lemondott, és Nagy Árpád követte ezen a poszton, aki mellett Kiss Dezsővel végig irányító szerepet töltöttem be. A Járási Forradalmi N. B. felhívására a Budapesten harcoló hazafiak számára élelmiszert gyűjtöttünk, és jutattunk el. Rossz hírek is elterjedtek az élelmiszer segéllyel kapcsolatban, egyesek szerint volt, aki a segély egy részét pénzért adta el Budapesten. Ezt sajnos csak később hallottam meg, így közvetlen intézkedést nem tudtunk hozni. Felállítottuk a nemzetőrséget, és biztosítottuk annak működését. A provokációk elkerülése érdekében személyesen és a tanács telefonján tartottuk a kapcsolatot a szomszédos falvak N.B. tagjaival. Erre azért volt szükség, mert rendzavarástól tartottunk. Azt beszélték, hogy az erdőben ÁVH-s katonák bujkálnak, akik fel akarják robbantani a bányát.             Amikor november 4-én elhangzott Nagy Imre miniszterelnök szózata Magyarországhoz és a világ minden népeihez, éppen nemzetőrségi ügyeletben voltam, a községházán lévő őrszobán. A rádiót feszülten hallgattuk, és bíztunk abban, hogy az ENSZ csapatok vagy a világ nagyhatalmai beavatkoznak a magyar forradalom oldalán. Sajnos nem így történt. Az éleződő helyzetben Illyés Gyula Fáklyaláng című művének elveit kellett volna alkalmaznunk:

„Nincs más megoldás, fanatizálni kell a népet"

Persze ennek is vannak korlátai. Egyik ügyeletem alatt egy listát találtam őrszobánkon, rajta valószínűleg a kommunisták neveivel. Igen ám, de az egyik név egy barátomé K J. volt, aki nagyon rendes ember. Tettem, amit a szívem diktált és a listát, ami talán valakinek a felelősségre vonandók listája volt, megsemmisítettem. Igaz, korábban már fegyverhez jutottunk, de november 4-e után pár nappal a községház előtt megjelent egy katonai autó, és egy pufajkás katona közölte, le kell adnunk minden fegyvert, amit a falu védelmére kaptunk. A többség ezt megtette.

        A külső események kedvezőtlen fordulatot vettek. November végén még összehívták az időközben kibővült Munkás Tanács ülését, de már érezhető volt, olyan személyek is vannak ott, akik a Kádár- rendszer hívei.  A tanácskozás fő témája az volt, hogy megszüntessük-e a sztrájkot és felvegyük-e a munkát. A többséggel együtt én a sztrájk fenntartása mellett szavaztam. Tudtuk is tartani magunkat 1957. januárjáig. Január 10-én a bányászok egy csoportja elindult Zircre, hogy kiszabadítsa Bognár Zoltánt, akit valamilyen indokkal letartóztattak. Itt közölték velük, hogy Veszprémben tartják fogva. A csapat elindult Veszprém fele, de Eplénynél feltartóztatták őket. Szabadságon voltam várandós feleségem mellett, de a mozgolódás hírére én is bementem a bányához. Ekkor érkezett Veszprémből egy csoport, akinek vezetője közölte velünk „maguk ellenforradalmárok...". Azt válaszoltam neki: „Az utókor majd eldönti, helyesen cselekedtünk-e vagy sem ." Az illetőt nem ismertem, munkatársaim azt mondták, ez Papp János volt, a megyei pártvezér.

  Ezzel sajnos a „a kis forradalom" véget is ért. Az alapos „meggyőzés" hatására megindult a széntermelés. Ekkor a Munkás Tanács felbomlott, volt akit letartóztattak, volt aki megrettenve abbahagyta a szervezkedést. Engem az addigi munkahelyemről leváltottak, majd 1957. május 27-én elbocsátottak. (A felmondólevél még megmaradt, elküldöm Önöknek)

Ezt követően voltam részes arató, kézimunkát áruló ügynök, az erdőn fakitermelő, csemeteültető, napszámos, homokbányában homokvágó stb. A munkák megszerzésében sokat segített a falu csendes szolidaritása.

Dudar, 2006. január 26.                          

                                                                                                              Ábrahám Vince

                                                                                                         

KÖZSÉGÜNK ESEMÉNYEI

 

KÖZÉRDEKŰ HÍREK, KÖZLEMÉNYEK

 

 

VÉLEMÉNY

Hitel nincs!

Másfél éve új csapos vette át a kocsma irányítását. Első dolga volt kidobni azokat a külföldi vendégeket, akik alig két évvel korábban igen sok pénzt hagytak a pultnál azért, hogy ne kelljen bezárni a csőd szélén egyensúlyozó poharazót.

Azért kellett távozniuk, mert megpróbálták elmagyarázni az új pultosnak, mit kellene másként tennie ahhoz, hogy a hely hosszú távon is működőképes maradjon. Gondolták, miután a világban megfordultak már néhány hasonló helyzetben lévő ivóban, tapasztalataik jól jöhetnek itt is.

Megkísérelték felhívni a figyelmet arra, hogy ha valakinek már a hónap közepén nincs pénze a legfontosabb számlákra sem, akkor például a háromrétegű, barackillatú budipapír helyett megteszi a hagyományos kétrétegű is, papírtörlő helyett olcsóbb a mosható törülköző, az alkalmazottak pedig zárás után haza tudnak menni az éjszakai busszal, nem kell nekik taxit hívni. Az új csapos azonban rossz néven vette, hogy beleszólnak, miként vezesse a kocsmát, ezért rövid úton kipaterolta őket.

Az üzlet azonban nem ment olyan jól, mint ahogyan azt a pultos remélte, így figyelme hamarosan más külföldi vendégek felé fordult. Úgy gondolta, mivel nekik jobban megy, mint a magyaroknak, belefér, ha az eddiginél többet fizetnek a sörért. Aztán drágábban kezdte nekik mérni a bort és a rövidet is, az addig ingyenes mogyoróért pénzt számolt fel, és akkor is kirakta az asztalra, ha nem kérték. A csapos mindezeken túl már sértegette is a külföldieket, mivel úgy tapasztalta, ezzel ideig-óráig elterelheti a többi vendég figyelmét arról, hogy az ő italaikat is kezdte felvizezni. Gyakran hangoztatta, hogy vendégei közül sokakat becsaptak, és azt sem sajnálná, ha néhányan nem is jönnének többet, így legalább lesz hely a pultnál a magyaroknak is.

A külföldiek egy ideig tűrtek, aztán megelégelték az állandó pocskondiázást és lehúzást. Mivel azokat, akik meggyőzhették volna őket a maradásról, a kocsmáros már másfél évvel korábban kitiltotta, páran új helyet kerestek maguknak. A környéken volt még jó néhány poharazó, köztük nem egy szebb is, jobb is addigi törzshelyüknél. Mások maradtak ugyan, de a korábbinál sokkal ritkábban tértek be a kocsmába, a pénzüket inkább máshol költötték el.

A forgalom visszaesett, és nem csak annyival, amennyivel a külföldiek kevesebbet hagytak a kocsmában. A csapos ugyan tudta, hogy a magyarok gyakran hitelből fogyasztanak, és nemritkán a külföldiektől kérnek kölcsön, ám azzal nem számolt, hogy ha utóbbiak átszoknak a konkurenciához, akkor kisegíteni is az ottani törzsvendégeket fogják. Hogy a veszteségeit fedezze, kénytelen volt árat emelni, a vécéből eltűnt a papír, a törülközőre már csak az üres kampó emlékeztet, azok az alkalmazottak pedig, akiket még nem kellett elbocsátani, mehetnek haza az éjszakai busszal, amire a jegyet is maguknak kell megvenniük.

Horniák Balázs

 

Anyakönyvi hírek:

Továbbra sem érkezett adat. Már nem is fog, talán büntibe kerültem.

 

Anekdoták, viccek: 

Hogy szökhetett meg a fogoly?
- Kulcsa volt, igazgató úr.

- Hogy tudta ellopni magától a kulcsot?

- Nem lopta, tisztességesen nyerte pókeren!

 - Szereted az öcsikédet? - kérdezik Tamástól.
 - Engem nem zavar, de úgy látom, hogy anya még nem tudja, mit csináljon vele: hol becsomagolja,hol kibontja.

 - A maga férje olyan, mint egy focilabda.
 - Miért?
 - Minden reggel a kapuban találom, berúgva...
 
 - Aztán, hogy érzed magad itt, a katonaságnál?
 - Jól.
 - És nem szidnak túl sokat?
 - Engem nem, csak édesanyámat.
 
 Az ifjú menyasszony kérdezi a paptól:
 - Tisztelendő úr! Ön szerint szabad nemi életet élni az esküvő előtt?
 - Persze, de csak ha nem késnek el emiatt a ceremóniáról!

Kereskedő a vevőnek:
 - Na, hogy működik az általam készített egérfogó, amit tegnap vett nálam?
 Vevő:
 - Biztosan jól, mert ma reggel két egeret találtam az egérfogó előtt
 megdögölve. Valószínűleg halálra röhögték magukat, mikor meglátták a
 maga csapdáját!

A többszörös gyilkossággal vádolt személyt villamos székbe ültetik.
 - Van valami utolsó kívánsága? - mondja az őr.
 - Igen
 - És mi?
 - Megfogná a kezem?
 
 Cseng a telefon a tűzoltóságon.
 - Jöjjenek azonnal, kigyulladt a házam!
 - Próbálta már vízzel lelocsolni?
 - Igen.
 - És sikerült eloltani?
 - Nem.
 - Akkor fölösleges kimennünk, mi is csak ezt tudnánk csinálni.

- Mi a neve?
 - Én, kérem Dobó István vagyok!
 - De kérem, magát tavaly is itt kezeltük, és akkor még Zrínyi Ilonának hívták!
 - Az a leánykori nevem.
 
 - Hölgyem, megkérné a kisfiát, hogy ne utánozzon már engem?
 - Móricka, hányszor mondtam már, hogy ne viselkedj úgy, mint egy hülye!
 
 Móricka kilesi a nővérét, amint az éppen egy fickóval szerelmeskedik
 az ágyában. A fiatalember észreveszi, és ad egy százast Mórickának:
 - Aztán nem láttál semmit, rendben van, öcsi?
 - Oké - mondja Móricka és visszaad egy ötvenest.
- Hát ezt miért adod vissza?
 - Maga se fizessen többet, mint a többiek.

Rajzóra van az iskolában, kérdi a tanár:
 - Móricka te mit rajzoltál?
 - Egy tehenet, ami a mezőn legel.
 - Na de Móricka, teljesen üres a papírod, hol van itt a tehén?
 - Az előbb mondtam: elment a mezőre legelni!

Sportesemények

Az alábbi képek a szeptember 18.i mérkőzésen készültek. Végre egy olyan meccsen sikerült fényképezni, ahol győzött a Váralja. Szentgál ellen játszottak, 2:1 - re győztek. Olyan erős volt a csapatunk, hogy még a szentgáliak egy gólját is helyi játékosnak kellett berúgnia.

A gólokról sajnos nem készült fénykép, be kell vallanom, nincs is rá sok esélyem, mert fényképező gépemnek sok más rossz tulajdonságán túl még az exponálása is késik 5-10 másodpercet. 

 

 

 

 

 

 

Közélet, 2011. október                                                                                                  Szerkesztő: Farkas Árpád 

 

 

 

 

Oldal: Váralja tört. 2011.okt.-nov.
K ö z é l e t - © 2008 - 2024 - szentkiralyikozelet.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat